
Fotó: Boda L. Gergely
Az idei az az esztendő lehet, amikor végre többet lehet majd tenni Marosvásárhely épített örökségéért, karöltve a kulturális élet fejlesztésével, reméli Peti András, a város magyar alpolgármestere.
2015. február 18., 18:432015. február 18., 18:43
2015. február 18., 18:432015. február 18., 18:43
Többek között műemlékvédelmi kérdéseket is taglalt Peti András alpolgármester keddi sajtótájékoztatóján. Beszámolójából kiderült: több, műemlékvédelemmel kapcsolatos határozattervezetet is terveznek benyújtani a februári tanácsülésen.
Nem újdonság az a tény, hogy egyetlen kulturális intézmény sem tartozik a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal alárendeltségébe, míg Maros Megye Tanácsa számosat igazgat. Peti Andrásék feltehetően ezért is latolgatták az egykori Aranykakakas vendéglő visszaszerzésének lehetőségét, és jutottak arra a döntésre, hogy a jövő heti tanácsülésen határozattervezetet nyújtanak be, amelyben az áll majd: megtalálták az épület rendeltetését, a város vállalja a kisajátítási procedúrával járó költségeket, illetve ezt megelőzően kérik Maros Megye Tanácsát, hogy a prefektúra támogatásával kezdeményezze az ingatlan közhasznúvá nyilvánítási eljárását. Szándékaik szerint a Bürger-palotában multifunkcionális kulturális központot hoznának létre, ahol irodalmi kávéház működne, továbbá színházi és egyéb művészeti előadásoknak nyújtana otthont. A tervek kivitelezéséhez a jelek szerint nem nyílegyenes út vezet: szükség van egyrészt a kulturális minisztérium véleményezésére, láttamozására, hogy a kormány rendeletben hagyja jóvá a kisajátítást, amely procedúrára mellesleg sehol nem volt az országban precedens. Másrészt a jelenlegi tulajdonos, a bukaresti Romarta S.A. látszatlépéseket tesz az épület állagmegóvására, negyedik éve mind hosszabbítják. Idén nyárig érvényes a felújításai tervük, melyben az épület állagmegóvási munkálataira kötelezték el magukat – papíron, azért, hogy ne lehessen ellenük eltulajdonítási eljárást kezdeményezni.
A másik legalább annyira fontos műemlék a Bolyai gimnáziummal szembeni régi vármegyeháza, amely épület állaga az utóbbi időben szintén nagyon megromlott, és az ott alkotó képzőművészek egyre többet panaszkodnak az áldatlan viszonyokra. A februári tanácsülésen az önkormányzati képviselők egyelőre arról döntenek, hogy készüljön el az épület felújításának megvalósíthatósági tanulmánya, majd az első adandó alkalommal európai uniós pályázati forrásokat próbáljanak meg lehívni a gazdag múlttal rendelkező ingatlan korszerűsítésére. Peti András elmondta, a régi Vármegyeházában dolgozó művészeket, mivel a vár munkálatainak felújítása is a végéhez közeledik, időszakosan át lehetne költöztetni a várbeli műtermekbe.
Egy harmadik és ugyanolyan fontos tanácsi határozattervezet a műemlékek jelölésére vonatkozik. Peti elmondta: szeretnék tiszteletben tartani a törvény által előírt december 31-ei határidőt. Egykor legkevesebb három nyelven kellett feltüntetni (románul és két világnyelven) az épületek műemlék voltát. A tavaly decemberi kulturális minisztériumi rendelet értelmében az adott településen élő kisebbség nyelvén is kötelező feltüntetni ezt. Ezenkívül egy másik kezdeményezésük, hogy okostelefon segítségével, lefényképezve a táblán majdan feltüntetett QR-kódot, az érdeklődők még több információt tudhatnak meg az épületről.
Bár ebben a hónapban nem születik velük kapcsolatban tanácsi döntés, ugyancsak a témához tartozik három másik épület sorsa is: a több mint százéves 16-os napközi, mely azáltal, hogy a város 3,7 millió lejt különített el felújítására, Marosvásárhely legkorszerűbb kisdedóvója lesz. A szintén műemlék épületnek számító Dr. Bernády György Általános Iskola részére 550 ezer lejt különítettek el, mely összegből Peti reméli: nemcsak a homlokzat és a nyílászárók felújítására futja, hanem a belső építkezésekre is. Az alpolgármester reményét fejezte ki, hogy február folyamán megegyeznek a Bolyai Farkas Gimnázium hosszú távú bérleti szerződésének megkötéséről, és hogy átutalnak majd egy nagyobb összeget, amely március-áprilisban lehetővé teszi, hogy elkezdődjenek a felújítási munkálatok, melyekről úgy tudja, a bentlakásokkal kezdődnek majd.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!