Kevesebb pénzből gazdálkodnak Marosvásárhelyen

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

„Óvatos” költségvetése lesz 2015-ben Marosvásárhelynek – nyilatkozta évzáró sajtótájékoztatóján Dorin Florea polgármester. Előreláthatóan jövőben a tavalyinál hét-nyolc százalékkal kevesebb pénzből gazdálkodhat a város.

Simon Virág

2014. december 21., 17:072014. december 21., 17:07

„A város számára fontos, hogy folytassa a megkezdett uniós pályázatokból végzett nagyméretű beruházásokat, és újabb pénzalapokat pályázzon meg. A gond az, hogy a fejlesztési minisztérium egyelőre nem tette közzé a pályázatokat, sőt, még egyeztetést sem tartott a polgármesterekkel, megyei tanácselnökökkel. Mikor meghirdetik a pályázatokat, lehetséges, hogy a szakminisztérium nem biztosítja az állami részt, nekünk kell ezt megtennünk. Ezért a költségvetésben szükség van egy olyan alapra, amelyből bármikor fedezni tudjuk az uniós pályázatok önrészét” – mondta a városvezető, utalva arra, hogy a város tíz vagy tizenöt évre szóló bankkölcsönt szeretne felvenni, összesen 39 millió lej értékben.

A jövő évi tervekről beszélve Florea elmondta: folytatják a vegyipari kombinát meddőhányójának a semlegesítését, a somostetői játszótér bővítését, befejezik a várnál elkezdett munkálatokat. Városszerte mintegy kétezer parkolót szeretnének még kialakítani, és a Víkendtelep környékét is parkosítanák.

A polgármester arról is beszélt, hogy a jövő évi költségvetés – amelyet az önkormányzati képviselők még meg kell szavazzanak – legalább húsz százalékát a tanügyi, oktatási kiadások, fejlesztések teszik ki, míg tíz-tizenöt százalékát olyan befektetésre szánják, amelyet szükség esetén „jegelni” lehet. Kifejtette: az elmúlt két évben kellemetlen meglepetések érték a polgármesteri hivatalokat a kormány részéről, ugyanis amikor az állami költségvetésben nem volt elegendő pénz, akkor bizonyos kötelezettségeket (például a fogyatékos személyek juttatásait) áthárított a helyi önkormányzatokra. „Nem tudni, mikor találják ki, hogy helyi pénzalapokból kell kifizetni ezt vagy azt, így vannak olyan terveink, amelyeket ha lesz pénzünk megvalósítjuk, ha nem, elhalasztjuk” – mondta Florea.

A marosvásárhelyi önkormányzati képviselők az idei utolsó ülésükön, a sürgősségi napirendi pontok között jóváhagyták, hogy a városháza 39 millió lejes kölcsönt vegyen fel. Az indoklások között az szerepelt, hogy a városnak törlesztenie kell a már elnyert uniós pályázatokhoz szükséges önrészt. A bankkölcsönt a következő uniós pályázatokra fogják használni: 37 marosvásárhelyi tömbház szigetelése, összekötő út létrehozása a Jeddi út és a nagykórház között (ez a pályázat a már meglevő, a Tudor lakótelepet és a Marinescut összekötő utcák korszerűsítésére vonatkozik), a somostetői játszótér és szabadidőközpont bővítése. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés