
Fotó: Antal Erika
Bár a szervezők a nyárádmenti és főként mikházi közönség igényei szerint állították össze a Csűrszínházi Napok idei rendezvénysorozatát, a közönség jelentős részét ezúttal is a Marosvásárhelyről kilátogató színházbarátok képezték.
2015. június 28., 20:182015. június 28., 20:18
2015. június 28., 20:182015. június 28., 20:18
Rendkívül tartalmasra és színesre sikeredtek a mikházi Csűrszínház Napok, melyek a május utolsó napján kezdődött és szeptember 5-én véget érő kulturális évad csúcsát képezik. Mindennek dacára a színházi, valamint néptánci előadásokon mind a kultúrotthonban, mind a csűrszínház nézőterén még akadt bőven betöltetlen ülőhely. Pedig a szervezők ezúttal is gondoskodtak a színvonalas szórakoztatásról: pénteken este Bogdán Zsolt kolozsvári UNITER-díjas színművész Ady-estjét csodálhatta a nagyérdemű, majd a székelyudvarhelyieket láthatta Tamási Áron Rendes feltámadásában.
A szombat este szintén két előadást kínált az érdeklődőknek. A marosvásárhelyi László Zsuzsa Cigányhold című előadóestjét mutatta be, majd a Maros Művészegyüttes tagjai ropták a mezőségi táncokat. A kedvcsináló után a nézők is táncra perdülhettek, a talpalávalóról a szászcsávási cigányzenekar gondoskodott. Azok, akik már a déli órákban a bekecsalji kis faluba érkeztek, nem csak szellemi táplálékhoz jutottak. A szervezők ugyanis főzéssel és ingyenes kóstolóval „fűszerezték” a vidám könyvbemutatókat. Előbb a Juventus Kiadó kínálta Székely Szabó Zoltán legújabb kötetét, a Színházasságot. A Mikházán visszatérőnek számító erdélyi színész és bécsi taxis ezúttal – a saját aranyköpésein és ausztriai színházasdijának bemutatásán kívül – egykori kollégáinak a nagyotmondásait állította közönség elé. Amikor pedig Kárp György nyugalmazott színművész és Magyarországra kitelepedett kollégája, Zalányi Gyula tolmácsolni kezdte az általa is jól ismert hantákat és heccelődéseket, a közönség „Halljunk még egyet!”, hangosan bekiáltott biztatással igazolta őszinte érdeklődését. A fesztelen nevetést biztosító több repeta után Káli Király István, a régi illetve új Mentor Kiadó vezetője, valamint házi szerzője, Sebestyén Spielmann Mihály váltotta komolyra a szót. A Teleki Téka nyugalmazott könyvtárosa a Történelemtár negyedik, immár a kommunizmus évtizedeit feldolgozó részét hozta el a fesztiválra, és beszélt a vásárhelyi magyarság szeme láttára végérvényesen átalakított városról. A kötetlen beszélgetés után már az üstök is lekerültek a tűzről; Káli Király gulyáslevessel, Székely Szabó töltött káposztával kínálta a szép számban összegyűlt közönséget.
Vasárnap délelőtt a kicsik vették birtokukba a valamikori csűrből kialakított színpadot. A vásárhelyi Artecotur Egyesület gyermekszínészei Mátyás király tréfás történeteit adták elő, Gyéresi Júlia rendezésében, majd kezdetét vette a népi előadó-művészeti vetélkedő. Az ötletgazdák a néhai Széllyes Sándor életműve előtt kívántak tisztelegni. A mikházi döntőt megelőzően a megye kilenc térségében szerveztek előválogatókat, így vasárnap két korcsoportban tucatnyi előadó lépett színpadra Szovátáról, Marosludasról, Erdőszentgyörgyről, Nyárádszeredából, Nyárádremetéről, Makfalváról.
Az idei Csűrszínházi Napok üzenetéről kérdezett Szélyes Ferenc igencsak vegyes érzelmeinek adott hangot. Örült, hogy ezúttal is sikerült színvonalas kulturális rendezvényekkel életet lehelni a Bekecsaljába, azonban szomorú volt amiatt, hogy éppen a célközönséget hagyta hidegen a csűrszínházi kínálat. „Amikor kitaláltuk ezt a fesztivált, azzal a céllal vágtunk neki, hogy megmozgassuk a környéket, és főként a fiatalságot. Az idei program összeállításában különösképpen figyelembe vettük a helyi igényeket, mégis a közönség nagy része nem a Nyárádmentéről, hanem Marosvásárhelyről, Szovátáról, Székelyudvarhelyről érkezett” – állapította meg a főszervező.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
szóljon hozzá!