
Fotó: Boda L. Gergely
Hosszas huzavona után részben megoldódni látszik a háztartási hulladék-kezelés megoldása Marosvásárhelyen, miután az önkormányzati képviselők újra szavaztak e kérdésről.
2015. november 09., 13:582015. november 09., 13:58
Mint ismert, több hónapja keresik a megoldást a marosvásárhelyi tanácsosok a szemétgondokra. Egyrészt fel kell számoltatniuk a város Kolozsvár felőli határában felhalmozott törvénytelen szeméttelepet. Ennek kapcsán jóváhagyták, hogy versenytárgyalást írnak ki, s kiválasztanak egy szolgáltatót, amely előreláthatóan a Székelyudvarhely közeli Cekend-tetőre fogja elszállítani a felhalmozott háztartási hulladékokat.
Másrészt megoldást kellett találni a városi szolgáltató kérdésére is, hiszen január közepén lejár a szerződés a Salubriservvel. A tanácsosok semmiképp nem akarták meghosszabbítani a szerződést, kikérték ez ügyben a megyei tanács álláspontját is, hiszen a város, a megye többi 104 településével együtt aláírt egy közös együttműködési szerződést hulladékügyben. Mint kiderült, ez a szerződés egyelőre nem kötelezi semmire a várost, csupán csak az után, hogy a megbízott egyesület kiválasztja a regionális hulladékkezelőt, és beindítja a kerelőszentpáli és kakasdi telepeket.
A legutóbbi tanácsülésen újra napirendre került a helyi hulladékkérdés megoldása. A tanácsosok mindenképpen olyan megoldást kerestek, amely a városi szakigazgatóságot is érinti, hiszen annak szakemberei ismerik alaposan ezt a kérdést, s felelnek a problémák megoldásáért is. Másodszori nekifutásra sikerült elfogadni azt, hogy a polgármesteri hivatal írjon ki versenytárgyalást, amelyen kiválasztja az új szolgáltatót. Amennyiben a tendernek nem lesz győztese január elsejéig, és ennek igen nagy a valószínűsége, a városháza szakigazgatósága, a törvény és a Versenyhivatal előírásainak megfelelően meghosszabbíthatja a szerződést a jelenlegi szolgáltatóval, a Salubriservvel. Ha ezt nem szabad megtennie, akkor felszólítja a Salubriservet, hogy a szükségállapotot figyelembe véve még 90 napig szedje össze és szállítsa el a városi háztartási hulladékot.
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal tehát két versenytárgyalást fog kiírni, egyet a szeméttelep eltüntetőjének kiválasztására, egy másikat a városi hulladékszolgáltatásra. A regionális hulladékkezelés lebonyolításával megbízott közösségi egyesület, az ADI Ecolect csaknem két éve próbál hasonló módon szolgáltatót kiválasztani.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!