Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt szombaton a Szászrégen–Görgényszentimre közötti megyei úton. Két órával később egy másik, baleset következett be Dicsőszentmárton bejáratánál.
2015. december 12., 17:142015. december 12., 17:14
2015. december 12., 22:082015. december 12., 22:08
Ismeretlen okból elhagyta az úttestet, majd felborult egy BMW szombaton délelőtt Görgényszentimre közelében, az egykori tyúkfarm környékén. A járműben utazó nő kirepült az ablakon és életét vesztette. A gépkocsi vezetője súlyos sérüléseket szenvedett, akárcsak az autó másik utasa, egy kisgyerek, akinek medencecsonttörése van – a rohammentősök a helyszínen ennyit tudtak megállapítani. Az autóban tartózkodó negyedik személy, egy lány könnyebb sérülésekkel úszta meg a balesetet.
A helyszínre érkező rohammentősök az ablakon kirepült utason már nem tudtak segíteni, a másik három személyt kórházba szállították. A rendőrség délután háromkor még helyszínelt. Szemtanúk szerint a felborult kocsi egyik utasa sem viselt biztonsági övet.
Ugyancsak szombaton, a délutáni órákban történt baleset Dicsőszentmárton bejáratánál. Egy VW Golf személygépkocsi árokba borult. Délután egyelőre sem a borulás okát nem lehetett tudni, sem azt, hogy történt-e komolyabb sérülés a balesetben. A helyszínre mentőhelikopter érkezett.
Olyan fiatalokat és kiskorúakat azonosított a Maros megyei rendőrség, akik az elmúlt hetekben többször is felfeszítették egy szórakozóhely teraszán lévő hűtők zárjait, ahonnan alkoholos és üdítőitalokat vittek el.
Medve támadott rá egy emberre szombat délben Erdődubiste településen, Hodák községben. Az áldozatot súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba.
Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.
Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.