Kéréseiket is „belefonták” az adventi koszorúba

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Imába fonták, s a koszorúra helyezték kéréseiket, kívánságaikat a vásárhelyi adventi ünnepségen, amelyen meggyújtották az első gyertyát a főtéri plébániatemplom és a Deus Providebit Tanulmányi Ház udvarán kiállított adventi koszorún, szombat délután.

Bakó Zoltán

2015. november 30., 16:492015. november 30., 16:49

A marosvásárhelyi Máltai Segélyszolgálat vezetője, Tulit János, az ünneplés kezdete előtt elmondta: idén hetedik alkalommal készítik el a hatalmas adventi koszorút, amelyhez várják a város lelkiségéért felelősséget érző személyiségeket, akik példájukkal, jelenlétükkel bizakodást sugallhatnak, erőt adhatnak a város jövőjéért felelősséget érzőknek a kitartásra, továbblépésre.

„Mindenkit várunk ide, akit megérint az a tény, hogy Krisztus a világra jött, fényt hozott közénk, és mindannyiunk számára megnyitotta az örök élet lehetőséget” – fejezte ki a koszorúállítás lényegét a segélyszolgálat vezetője. A megjelentek jelképes áron, két és fél kávé értékében megvásárolhattak egy fenyőnyalábot, amit átadtak a szolgálat önkénteseinek, akik belefonták a koszorúba az adományozó kérésével, óhajával együtt.

A Máltai Segélyszolgálat munkatársainak nevében Szász Anna köszöntötte az egybegyűlteket, elmondva hogy akik a hagyománnyá nemesült adventi koszorú készítéshez és az első gyertyagyújtáshoz tiszta lélekkel csatlakoztak, a tiszta keresztényi élet megtestesítőiként vannak jelen.

A fenyőnyaláboknak a nagy koszorúba való belefonása közben megértésért, családjaik egészségéért és boldogulásáért, a világbékéért, a világban tapasztalható visszásságok, konfliktusok megszűnéséért imádkoztak a jelenlévők. Minden felajánlás után közösen mondták az udvaron egybegyűltek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

Ahogyan lassan formát öltött a hatalmas koszorú, felkötötték rá az adventi csokrokat (az adventi koszorú formájában és színeiben a teljességet jelképezi: a zöld a remény színe, az örök életre emlékeztet; a lila a bűnbánat színe, a rózsaszín az örömé), Tulit János meggyújtotta  az első gyertyát. A következő hetekben sorra gyújtják meg a többi gyertyát, annak jelképéül, hogy a karácsony közeledtével mind több lesz a fény, és a világosság a földön.

A koszorúra és az egybegyűltekre a marosjárai lelkész, Palkó Ágoston, a máltaiak lelki vezetője és Ferencz István, a Keresztelő Szent János plébániatemplom kisegítő lelkésze mondott áldást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Tizenkétéves lány is van a sorozatos lopások gyanúsítottjai között

Olyan fiatalokat és kiskorúakat azonosított a Maros megyei rendőrség, akik az elmúlt hetekben többször is felfeszítették egy szórakozóhely teraszán lévő hűtők zárjait, ahonnan alkoholos és üdítőitalokat vittek el.

Tizenkétéves lány is van a sorozatos lopások gyanúsítottjai között
2025. szeptember 13., szombat

Medve támadt egy férfira Maros megyében, állapota kritikus

Medve támadott rá egy emberre szombat délben Erdődubiste településen, Hodák községben. Az áldozatot súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba.

Medve támadt egy férfira Maros megyében, állapota kritikus
2025. szeptember 13., szombat

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen

Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen
2025. szeptember 12., péntek

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia
2025. szeptember 12., péntek

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban

Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban
2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról