
Fotó: Kovrig Zoltán
Több évnyi tervezés után végre méltó helyen ünnepelhetett az erdőszentgyörgyi magyarság az idei nemzeti ünnepen: felavatták a közösségi összefogással készült emlékművet, a helyi Szabó György alkotását.
2012. március 19., 17:592012. március 19., 17:59
2012. március 19., 18:232012. március 19., 18:23
„Kell egy méltó hely, ahol nemzeti ünnepeinket megünnepelhessük. Kell egy hely, ahol méltón megemlékezzünk a 48-sokról vagy az 56-sokról, ahol kegyeletünket rójuk le és elismerő tiszteletünket fejezzük ki honfoglalóink és államalapítóink, múltunk, történelmünk nagyjai előtt. Kell egy hely, ahol felhívjuk gyerekeink figyelmét Mohács, Trianon vagy a márciusi Marosvásárhely veszélyeire. Kell egy hely, ahol elszavalhassuk Petőfi Nemzeti dalát, elénekelhessük Vörösmarty Szózatát, Kölcsey vagy Csanády Himnuszát. És ez a hely minden erdőszentgyörgyié, és nemcsak, ez a hely minden magyar emberé kell legyen. Mindannyian magunkénak kell érezzük. Ezt a helyet nem sajátíthatja ki senki sem, egyetlen civil vagy politikai szervezet sem, ugyanúgy, mint ahogy egyetlen intézmény sem” – emelte ki ünnepi beszédében Hegyi László alpolgármester.
Megmaradni a szülőföldön
„A mai küzdelmünk már nem kíván kardot, vért és keserves harcokat, helyettük józan észt, okos diplomáciát, kíválló magyar oktatást és minőségi magyar szellemiséget. Meggyőződéssel és hittel valljuk, az egyetemes nemzet része voltunk és vagyunk, magyarként szeretnénk boldogulni, megmaradni, fejlődni szülőföldünkön” – mondta Csibi Attila Zoltán helyi RMDSZ elnök, aki arra is biztatta az erdőszentgyörgyieket: ne féljenek magyarnak lenni, ne féljenek küzdeni a nyelvükért, oktatásukért és gyerekeik magyar jövőjéért. „Városunk életében és jövőjében nagyon fontos törekvés kell legyen az együtt gondolkodás, együtt tervezés, nemzetiségtől függetlenül, fontos, hogy ráébredjünk arra, mire is vagyunk hivatottak, hol tudunk hozzátenni közösségünk fejlődéséhez” – hangsúlyozta az RMDSZ új polgármesterjelöltje.
Az emlékművet leleplezése után Gáspár György református, Demeter Erika unitárius lelkészek és Ferenc István római katolikus plébános áldották és szentelték meg. Ünnepi beszédet tartott Borbély László miniszter, Tar András polgármester, Báthori István helyi MPP elnök, míg az emlékművet Szabó Ferenc helyi tanácsos mutatta be. Az emlékezés és kegyelet koszorúit Borbély László, az önkormányzat, az RMDSZ, MPP, SZNT helyi szervezetei, valamint a Bodor Péter, a Százfonat és a Württemberg Sándor egyesületek helyezték el az új emlékműnél. A Himnusz eléneklése után a zászlós menet a kultúrotthonba vonult, ahol a helyi iskolaközpont pedagógusai és diákjai mutattak be irodalmi összeállítást, míg a Szászfonat néptáncokkal gyönyörködtette a résztvevőket.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!