Kelemen helyét Szabó vette át

Ellenszavazat nélkül Szabó Árpádot, az RMDSZ tanácsosát választották meg a Maros megyei önkormányzat két hónappal ezelőtt megüresedett alelnöki tisztségébe.

Szucher Ervin

2015. június 18., 19:332015. június 18., 19:33

Csütörtök délutántól a Nyárádszeredában élő Szabó Árpád foglalja el a Maros megyei önkormányzat alelnöki tisztségét. Az RMDSZ politikusa, akit a tanácsülésen megjelent 34 képviselő közül 33-an támogattak, a tavasszal lemondott Kelemen Márton helyét vette át. Szabó másodjára tölti be az alelnöki tisztséget, korábban 2008 és 2012 között, Lokodi Edit Emőke elnöksége alatt segítette a testület szintén RMDSZ-es vezetőjét.

Bár Ciprian Dobre megyeelnök titkos szavazást rendelt el, Szabó Árpád megválasztása körül egyetlen kérdőjel sem merült fel. Már Szabó elődje, Kelemen Márton, illetve Brassai Zsombor megyei elnök előrevetítették, hogy annak dacára, hogy a kisebbségben lévő RMDSZ egyetlen román párttal sincs koalícióban, a magyar nemzetiségű alelnök elfogadtatása nem fog akadályba ütközni. A szövetség padsorai közül mindössze Mózes Levente háborgott az újságíróknak, kifogásolván pártja „fiatalítási” politikáját. Mózes Szabó Árpád, illetve egy másik régi-új tanácsos, a csütörtökön beiktatott segesvári Gál Ernő jóval hatvan esztendőn fölüli életkorára célzott.

Szabó Árpád mellett a gazdag tapasztalat és az előző mandátumban kifejtett tevékenység szólt – ezzel érvelt a szavazás előtt kollégája, Csép Andrea is. Megválasztása után a régi és egyben új alelnök megköszönte tanácskollégái bizalmát és megígérte, hogy a választásokig hátramaradt egy évben Maros megye lakosságáért fog dolgozni.  

Szabó Árpád a harmadik RMDSZ-es elnök, aki 2012-től errefelé Ciprian Dobre liberális politikus mellett a megye élére kerül. Elődei, Lokodi Edit Emőke és az őt követő Kelemen Márton magánéleti okokra hivatkozva távoztak. Míg a nyugdíjba vonult Lokodi Budapestre költözött, Kelemen a civil életbe tért vissza, ahonnan a politikába érkezett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés