
Fotó: Boda L. Gergely
Jelképesen és a szó szoros értelmében is az öröm vasárnapja volt a Kerelőszentpálhoz tartozó Búzásbesenyőben, ahol a római katolikus templomban felszentelték a közadományokból megvásárolt új, sípos orgonát.
2013. december 15., 15:162013. december 15., 15:16
2013. december 15., 15:262013. december 15., 15:26
A hatszáz lelkes, erős római katolikus közösség zsúfolásig megtöltötte templomát, ahol főtisztelendő Jakubinyi György érsek celebrált szentmisét. Beszédében kiemelte, hogy az advent harmadik vasárnapját, az öröm vasárnapjának is nevezik, és számára is nagy öröm, hogy ezután a helyi közösségben egy új orgonával tudják dicsőíteni Istent. „A gyermekek a karácsonyi ajándékokat várják, ezeknek örvendenek, a felnőttek közül sokan azért örvendenek ma, hogy az advent idejének több mint fele lejárt. Minek kell valójában örvendeni?” – tette fel a kérdést Jakubinyi György, aki a választ is megadta: karácsonykor azért kell örvendeznünk és hálát adnunk, mert megszületik a Megváltó, Jézus Krisztus. „Advent a várakozás, a megbocsátás ideje. Szánjunk időt arra, hogy megbocsássunk, arra, hogy meglátogassuk egymást, arra, hogy akár anyagiakkal is segítsünk azoknak, akik valóban rászorulnak. Adjunk szeretetet, így is bizonyítva, hogy Isten gyermekei vagyunk” – mondta a főpásztor.
Az ünnepi szentmise egyik megható mozzanata volt, amikor az elsőáldozásra készülő gyermekekhez szólt, értük és szüleikért imádkozott az érsek, majd a keresztszülők adtak át kis, jelképes ajándékot a hitük megvallására készülő gyermekeknek.
Öt lejtől ezer euróig
Simon István polgármester köszöntő beszédében kiemelte, hogy amikor három hónappal ezelőtt Czikó László, nemrég idehelyezett plébános elmesélte neki, hogy Németországban van egy eladó sípos orgona és segítségét kérte, hogy ennek megvételére adományokat gyűjtsenek, nem hitte, hogy sikerül megvalósítani ezt a szép álmot. „Búzásbesenyő ismét összefogott, felekezetre való tekintet nélkül adakozott, felhívásunkat meghallották az innen elszármazottak, üzletemberek, plébánosok, a marosvásárhelyi jezsuiták is” – hangoztatta a polgármester, név szerint megemlítette ifj. Jakab István, Nyulas Bernát, Illyés Tóth Sándor vállalkozókat továbbá Oláh Dénes főesperest.
Czikó László plébános meghatódva mondta el, hogy az egész közösség melléállt, hogy megvásárolhassa a Sándor Péter csíkszentsimoni orgonaépítő mester által ajánlott orgonát, amelyet Németországban ötezer euróért adtak el. „Összesen 219 személy járult hozzá az orgona megvásárlásához, volt, aki öt lejjel, volt, aki ezer euróval. A fiatalok tyúkot vágtak, mosogattak, így gyűjtöttek pénzt. Köszönöm, köszönjük mindenkinek” – részletezte a plébános, külön megköszönve Béres Enikő sekrestyésnek, hogy kitartóan támogatta az ügyet.
Az ünnepi szentmise keretében fellépett az ökumenikus Gaudate kórus, és a jelenlevőknek Molnár Tünde orgonaművész szólaltatta meg a felszentelt orgonát.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!