Káoszt okozott a Petőfi tér lezárása

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

A Petőfi tér kétnapos lezárása még több bosszúságot okozott a világítani igyekvőknek, akiknek – akár gyalog, akár gépkocsival – amúgy is számos feltúrt utcán kellett végighaladniuk ahhoz, hogy szeretteik sírjánál gyertyát gyújthassanak.

Szucher Ervin

2015. november 03., 13:162015. november 03., 13:16

Véletlen egybeesés vagy szándékos csúfolódás, teljesen mindegy, a főtér felső fele, a Petőfi tér lezárása forgalmi káoszt okozott azok számára, akik a hét végén világítani indultak a történelmi magyar egyházak temetőibe.

Azoknak sem volt sokkal könnyebb dolguk, akik az önkormányzat tulajdonában lévő Jeddi úti sírkertbe próbáltak kijutni, ugyanis az utca négysávos részéről a korszerűsítési munkálatokat végző cég már napokkal azelőtt felmarta az aszfaltot, a kétsávos szakaszt pedig teljesen leszűkítette. A temető másik bejáratához sem volt könnyű eljutni, hisz a Szent János utca egyik oldala már a nyár óta feltúrva áll.

A forgalmi dugók és a Klastrom és a Hunyadi János (Mihai Viteazul) utca lezárása miatt nehezen volt megközelíthető a központi valamint a szentgyörgyi temető is. „Ekkora fejetlenséget ritkán látni, pedig más városokban is újítanak fel utcákat. Nem elég, hogy rendkívül lassan dolgoznak, a Petőfi tér hétvégi lezárásával lényegében elvágták a temetők felé vezető utat, annál is inkább, mivel azok a túlsó oldalról, a mostani Mihai Viteazulon keresztül sem közelíthetők meg. Nem mondom, hogy a városvezetés szándékosan zárta le éppen most a Petőfi teret, de, aki erre a hétvégére ütemezte az aszfaltszőnyeg leterítését, az aligha használta az agyát!” – háborgott Pál Antal, aki elmondása szerint gépkocsijával több mint negyven perc alatt ért a Kárpátok sétányáról a református temető közelébe. Egy másik sofőr amiatt méltatlankodott, hogy a Jeddi útról miért marták fel közel egy hete a régi koptatóréteget, ha amúgy is tudták, hogy november elsejéig nem képesek leteríteni az új aszfaltszőnyeget.

A református sírkert gondnoka, Bende Sándor is szerencsétlen megoldásnak tartotta a hétvégi blokádot, azonban hozzátette, hogy sokat segített a világítókon a naptár, hisz az idén három hétvégi nap is rendelkezésükre állt a temetőbe kilátogatni. „November elsején csak estére zsúfolódott be a temető, napközben kevesebben jöttek, mint ahogyan az eddig szokásban volt. De ne feledjük, hogy egyesek már pénteken vagy szombaton, esetenként még korábban világítottak” – mondta el.

„Elnézést kérek mindazoktól, akik az akadályok miatt nehezen jutottak ki a temetőkbe, de sem mi, sem az útjavítók nem szándékosan ütemeztük a Petőfi tér munkálatainak befejezését éppen erre a hét végére. Ha nem sikerült volna ott végeznünk, hétfőtől nem zárhattuk volna le a Ştefan cel Mare-t és a Bolyait” – magyarázta érdeklődésünkre Claudiu Maior, az infrastrukturális beruházásokért felelős alpolgármester, aki még egy kis türelmet és megértést kért a városlakóktól.

Nem feltételez szándékosságot vagy rosszindulatot Soós Zoltán, az RMDSZ önkormányzati frakcióvezetője sem. „Feszített iramban folyik a munka, hisz egy uniós támogatásról van szó, amit év végéig kötelező módon fel kell használni, különben elvész. Kolozsvár az idén Európa ifjúsági fővárosa, mégis feltúrták a várost. Nem ezzel van gond, hanem a városházi illetékesek kommunikációs készségével. Vagy nem tudják kellőképpen elmagyarázni a lakosságnak, hogy miért történik mindez, vagy indulatosan válaszolnak” – fejtette ki Soós.

A hétvégén és jövő hétfőn a város románsága sem lesz könnyebb helyzetben, amennyiben a város valamelyik temetőjében szeretne gyertyát gyújtani. A polgármesteri hivatal hátfőtől a Gecse (Ştefan cel Mare) utcát és a Bolyai teret zárta le nyolc napra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés