Az E 60-as nemzetközi úton Marosvásárhelytől Nyárádtőig lassan araszoló és tülkölő kamionok sora akadályozta a forgalmat pénteken délután.
2016. július 15., 21:542016. július 15., 21:54
Egyes, a helyszínen haladó gépkocsivezetők elmondása szerint Nyárádtőtől a marosvásárhelyi Auchan hipermarketig nem is lehetett haladni 14 óra környékén.
Más, a helyszínen levő autósok elmondták, hogy a kamionsofőrök az aránytalanul megemelt kötelező biztosítás (RCA) elleni tiltakozásuk jeléül bénították meg a forgalmat a nemzetközi úton – legalábbis ez derült ki a kamionsofőrök magyarázatából, valamint a nagy teherautókra kifüggesztett transzparensekből. Emellett követelték a szállításügyi miniszter lemondását is.
A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Andreea Pop elmondta – a közlekedési rendőrség biztosította a helyszínt az Auchan-i körforgalomtól a nyárádtői körforgalomig a körülbelül 5 kilométeres útszakaszon. A kamionos tiltakozás mintegy fél órát tartott, ezalatt 70 kamion vonult végig az útszakaszon hangos dudálással, kürtöléssel, óránként 20-30 kilométeres „sebességgel”.
A spontán módon kialakult kamionos tüntetés alatt különösebb rendbontás nem volt, baleset nem történt. A forgalom akadozott, de teljesen nem állt le a tiltakozás idején az említett útszakaszon.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.
Lakástűz volt vasárnapra virradó éjszaka Marosszentgyörgyön, ahova a mentőszolgálatosok is kiszálltak.
szóljon hozzá!