Fotó: Boda L. Gergely
Maros megyében több mint százezer személy jogosult uniós élelmiszersegélyre, amelyet az érintettek az elkövetkező hetekben vehetnek át – tájékoztatott a Maros megyei prefektúra.
2016. június 09., 18:212016. június 09., 18:21
A két dobozba csomagolt 16 kilogrammnyi élelmiszert (cukor, rizs, liszt, puliszkaliszt, olaj, laska, szemes paszuly, húskonzerv) jövő héten szállítják ki a városi és vidéki polgármesteri hivatalok által megjelölt raktárakba. Miután a települések megkapják a teljes csomagmennyiséget, értesítik az érintetteket, hogy mikor vehetik át azokat. Uniós élelmiszersegélyre jogosultak azok a személyek, akiknek családjában az egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg a 450 lejt, valamint a háborús veteránok, özvegyek, súlyos fogyatékkal élők.
Maros megyében a legtöbb jogosult marosvásárhelyi (több mint tízezer személy), de jelentős a számuk Szászrégenben (6487), Mezőbándon (3935) és Dicsőszentmártonban (3861).
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal szociális osztályának vezetője, Major Márta érdeklődésünkre elmondta, a megyeszékhelyre előreláthatóan jövő hét közepén érkeznek meg az alapélelmiszerek. A zsúfoltság elkerülése érdekében az érintetteknek kiküldött értesítőkön megjelölik a napot, az órát és a helyszínt, valamint azokat az iratokat, amelyeket be kell mutatniuk, hogy átvehessék a csomagot.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
szóljon hozzá!