Sing for the moment címmel szervez jótékonysági dalversenyt az Együtt a Rákos Gyerekekért Egyesület, Vizi Imre és a Design Drops Studio támogatásával.
2016. november 08., 13:322016. november 08., 13:32
A rendezvényt november 17-én, csütörtökön este 7 órától tartják a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, a bevételből pedig a rákbetegségben szenvedő gyerekek táboroztatására gyűjtenek. Eszerint a koncertre adomány felajánlása mellett lehet belépni. „Másodszorra szervezzük meg az énekversenyt. Nagy örömünkre a felhívásunkra majdnem ötvenen jelentkeztek, középiskolások és egyetemisták, az általuk beküldött hangfelvételekből előválogatást tartottunk, és tizennyolc versenyzőnek biztosítunk fellépési lehetőséget a színház nagyszínpadán. Egy-egy dalt fognak előadni, amelyet szakemberekből álló zsűri értékelése alapján díjazunk” – ismertette megkeresésünkre az egyesület elnöke, Farczádi Gabriella.
A koncert bevételét a jövőre ötödik alkalommal sorra kerülő túlélők tábora költségeinek fedezetére fordítják. „Mindig ősszel valamilyen karitatív eseményt szervezünk, ahol a tábor költségeire gyűjtünk. Nyaranta 15-20, rákból gyógyult gyereket és fiatalt viszünk táborozni, kisegítőszemélyzettel és kísérőkkel együtt harmincra tehető a résztvevők száma. Egy jó minőségű tábor esetében nagyjából ezer lejjel kell számolni fejenként, az elmúlt években a jótékonysági rendezvényeken a szükséges összegnek mintegy a fele gyűlt össze, a többit szponzoroktól gyűjtöttük össze és a támogatások függvényében alakult a résztvevők létszáma” – mondta lapunknak a szervezet vezetője.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.
szóljon hozzá!