A kisérettségi után a felvételi is fontos lenne

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Az idei kisérettségi eredményeivel kapcsolatos legtöbbet hangoztatott hír az, hogy a tételek könnyebbek voltak, mint az előző években. A Vásárhelyi Hírlap által megkérdezett illetékesek úgy vélekednek, az eredmények a megye oktatási színvonalának ékes bizonyítékai, másrészt azt gondolják, hogy ezek helytállóságára ősszel derül fény.

Székelyhon

2015. július 01., 12:362015. július 01., 12:36

2015. július 01., 13:012015. július 01., 13:01

A könnyebb tételeknek köszönhetők a jobb eredmények a kisérettségin – ezzel foglalkozik szerdai címlapsztorijában a Vásárhelyi Hírlap. Amint arról Camelia Irimie-Matei, a Maros Megyei Tanfelügyelőség szóvivője tájékoztatta a lapot, a kisérettségin ténylegesen részt vevő 4333 diák közül 220 nyújtott be óvást a román nyelv és irodalomból elért eredménye miatt. Ebből 41-nek helyet adtak, 36 diák jegyét megemelték, 5 pedig kisebb jegyet kapott. Az anyanyelvi vizsga után a 34 benyújtott óvásból 13-nak adtak helyet, és minden diáknak megemelték a jegyét. A 100 matematika óvásból 16-ot hagytak jóvá, 9 diáknak megemelték a jegyét, 7-nek csökkentették. Országos szinten 22. helyre sorolható a megye a színtízes média tekintetében. A Papiu Ilarian Főgimnázium pedig a 23. legjobb eredményeket elért iskola az országban.

A lap Bálint Istvánt, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatóját is megkérdezte az idei kisérettségi tavalyinál jobb eredményeinek következményei kapcsán. „Magasabb lesznek a bejutási átlagok” – mutatott rá a tanintézet vezetője, a szintfelmérőn elért jegyek ugyanis 75 százalékot képviselnek a bejutási médiában. „Az, hogy ilyen eredmények születtek, azért van, mert a tételek könnyebbek voltak” – magyarázta. Kérdésünkre, hogy ez nem a diákok szorgalmának, igyekezetének is köszönhető-e, Bálint István kifejtette: ez is előfordulhat.,„Tény, hogy a mi nyolcadikosaink közül mindenikük célirányosan készült arra, hogy nálunk folytassa tanulmányait. Nyilvánvalóan ez egy olyan alapmotiváció volt, amire diákok, pedagógusok rádolgoztak” – ecsetelte az intézményvezető.

Az igazgató azt is elmondta, sokkal jobbnak tartja azt a valamikori gyakorlatot, amikor a kisérettségi után felvételit is szerveztek. „Akkor a középiskolák el tudnák dönteni a saját minőségi igényeiknek megfelelően, hogy kik legyenek a diákok, akik bekerülnek” – és ezt azzal támasztotta alá, hogy a vizsgán a magyar diákok két humán tantárgyból kell felvételizzenek.

Megtudtuk azt is, a Bolyai nyolcadik osztályának átlaga 8,77, ez országos szinten a magyar tannyelvű iskolák közül a legjobb eredmény. „Tizenegy 9-en felüli átlagunk van” – büszkélkedett tovább az igazgató.

Ábrám Zoltán szülőként egyrészt a vizsga módszerével, másrészt az eredmények közlésével kapcsolatos kifogásait fogalmazta meg. Rámutatott: a kisebbségi sorssal bizonyos hátrányokat is vállalni kell: „Ez azt jelenti, hogy nem két, hanem három vizsga van. Ezzel kapcsolatban meggondolandó két dolog is: több szünetet tartani, mert három egymás utáni nap vizsgázni fizikailag is fárasztóbb a gyerekeknek, másrészt a román nyelv és irodalom vizsga tétele a kisebbségi magyar diákoknak más kellene legyen, nem ugyanaz, mint a román anyanyelű diáktársaiknak”.

A témáról bővebben a Vásárhelyi Hírlap július 1-jei, szerdai lapszámában olvashatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Hirdetés