Fotó: Boda L. Gergely
Körjátékot játszottak a gondtalan kisgyermekek az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély udvarán, miközben a konferenciateremben a Balavásáron, Gyulakután, Makfalván és Erdőszentgyörgyön induló Esély egy jobb jövőért programot ismertették.
2015. május 07., 16:332015. május 07., 16:33
2015. május 07., 16:542015. május 07., 16:54
A szépen felújított kastély adott otthont annak a programindító sajtótájékoztatónak, amelyen a Gyulafehérvári Caritas ismertette a négy településen életbe ültetendő programot, s amelynek támogatója a Romániai Civil Szervezet Pénzalapja. A projekt elsődleges célja, hogy megelőzze a nehéz helyzetben élő gyermekek és családjaik társadalomból való kirekesztését, s hosszú távú stratégiát dolgozzon ki, megoldásokat kínálva a helyi szociális problémákra. A program keretében többek között mind a négy településen egy központot hoznak létre, ahol 6 és 14 év közötti gyermekeknek szerveznek foglalkozásokat, szülőknek és pedagógusoknak tartanak felkészítőket.
Ludescher László, a Caritas ágazati igazgatója felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy amikor meghirdették a pályázati lehetőséget azon gondolkoztak, hogy abból az ötven önkormányzatból, amellyel együttműködnek, hogyan válasszák ki azt a négyet, amelyet bevonnak ebbe a projektbe. Végül azért döntöttek Erdőszentgyörgy, Makfalva, Balavásár és Gyulakuta mellett, mert rég együttműködnek ezekkel az önkormányzatokkal, s mert biztosították őket, hogy a kifutási idő után a polgármesteri hivatalok vállalják a program további folytatását. „A program gyermekeknek és gyermekekről szól, de természetesen segítséget nyújt a szülőknek, szakembereknek, önkormányzatoknak is. A legtöbb civil szervezet városokban tevékenykedik, ott szervez foglalkozásokat, programokat, így azt tapasztaltuk, hogy a vidéki gyermekeknek kevesebb lehetőségük van ilyeneken részt venni. Fontosnak tartjuk, hogy minden gyermeknek esélyt adjunk, hogy megtanuljon beilleszkedni a közösségbe, elvégezze tanulmányait, és boldoguljon az életben. Azt tapasztaljuk, hogy a minisztériumok egyre több feladatot rónak a helyi önkormányzatokra, ezért fontosnak tartjuk, hogy segítsünk nekik feltérképezni, hogy hol és milyen jellegű szociális gondok vannak, s ezekre, szakembereinkkel hosszú távú megoldásokat javasoljunk.”
A házigazda település polgármestere, Csibi Attila megköszönte a Caritasnak, hogy hosszú évek óta megbízható partnerei a polgármesteri hivatalnak, majd arról beszélt, hogy az önkormányzatot régóta foglalkoztatja azon nehéz helyzetben levő gyermekek, fiatalok sorsa, akik a városban laknak. „Erdőszentgyörgyön, de meggyőződésem, hogy a környező településeken is, sok olyan gyerek van, akiknek a szülők nem tudnak olyan körülményeket biztosítani, hogy lelkileg, szellemileg, fizikailag megfelelően tudjanak fejlődni. Fontos, hogy nekik segítsünk, hogy beillesszük őket a közösségbe, hiszen ők is a jövőt jelentik. Tudom, hogy ez a program nem egy-két éven belül, hanem hosszú távon hozza meg a gyümölcseit” – mondta az elöljáró.
Balavásár polgármestere, Sagyebó István érdeklődésünkre azt hangsúlyozta, fontosnak tartja a létrehozandó központot, és a gyermekeknek szervezett foglalkozásokat, amelyeket helyi alapból fognak fenntartani, de szerinte még ennél is fontosabb a kidolgozandó hosszú távú stratégia. „Látjuk és tudjuk, hogy gondok vannak szociális téren, s azt szeretnénk, ha a program során megtalálnánk azokat a hosszú távú irányelveket, amelyek tartós megoldáshoz vezetnek. A Caritas és a helyi szakemberek fel fogják térképezni a gondokat, majd megoldásokat javasolnak, megmutatják, hogy mire figyeljünk oda és hogyan orvosoljuk a meglevő problémákat” – összegzett a polgármester, elismerve, hogy a községben voltak olyan tanácsosok, akik nem értették meg a program fontosságát, s csak nagy nehezen szavazták meg azt, hogy az egyéves futamidő után helyi alapokból még öt évig támogassák a program folytatását.
A szerdán útjára indított program fontosságát hangsúlyozta érdeklődésünkre Kovács Zoltán, a gyulakutai iskola igazgatója is, akitől megtudtuk, hogy az általa vezetett tanintézetben is számos nehéz helyzetben élő gyermek jár. „Bordosról, Ravából, Csobból, de Kelementelkéről is sok szegény, sokszor nélkülöző diák jár hozzánk, akiknek segítséget jelent majd a foglalkozás, az odafigyelés. Sok olyan gyermek van, aki abbahagyja a tanulást, főként azért, mert a szülők külföldön vállalnak munkát és magukkal viszik. Sajnos ezekben az esetekben nem várják meg a tanév végét, így nem lehet lezárni őket, és bizonytalan, hogy külföldön folytatják-e tanulmányaikat. Mindenképp oda kell figyelni a nehéz sorsú, sokszor kiközösített gyermekekre, s családjaikra is” – vélekedett az iskolaigazgató.
A 2014-es adatok szerint Romániában a gyermekek több mint felét veszélyezteti a szegénység és a társadalmi kirekesztettség. A nehéz helyzetben élő gyermekek körében sokkal nagyobb az iskolaelhagyás aránya, amelynek számos negatív hatása van a társadalomra és a közösségekre nézve is. A Kis-Küküllő mentén tegnap beindított programmal esélyt akarnak adni ezeknek a gyermeknek és családoknak egy jobb jövőért.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!