Itt a lakótársulás, hol a lakótársulás?

Hamis aláírásokkal alakították meg a 336-os lakástulajdonosi társulást és jogtalanul vették el a 29-es társulás pénzét – állítja Budai István, a Tulajdonosi Társulások Szövetségének marosvásárhelyi elnöke. A „vádlottak” szemszögéből teljesen más a helyzet, ők azt állítják: minden törvényt betartottak, aljas rágalom, amit a szövetség elnöke állít. Közben a negyedben lakók nem tudják, hogy kinek higgyenek és hol fizessék a közköltséget.

Simon Virág

2012. november 19., 16:472012. november 19., 16:47

2012. november 19., 18:392012. november 19., 18:39

Félrevezették a lakókat

A Székelyhon.rot kereste fel Budai István, a Budai Nagy Antal negyedben működő 30-as számú lakástulajdonosi társulás elnöke, aki azt állította, hogy illegálisan váltak ki többen a 29-es számú társulásból. „A Budai negyedben élő lakók elkeseredve kerestek meg, arra kérve, hogy vállaljam el ideiglenesen a 29-es tulajdonosi társulás elnöki tisztségét is, hiszen ott teljes a káosz és senki nem tudja, hogy mi fog történni. Kiderült, hogy a volt vezetőség jogtalanul felbontotta az adminisztrátor munkaszerződését, aki ezért beperelte őket és nyert. A bíróság kötelezte a 29-es társulás vezetőségét, hogy fizesse ki visszamenőleg a elmaradt fizetést, mintegy 16 000 lejt, és újra alkalmazza az adminisztrátort. Ezt a pénzt azonban a lakók megkérdezése nélkül, a közös alapból fizette ki az elnök. Amikor a lakók elégedetlenkedni kezdtek, a volt vezetőség lemondott és az új eldöntötte, hogy másik társulást hoz létre. Hamis listákat készítettek a lakók aláírásával és bejegyezték a 336-os társulást. Bár a szóban forgó társuláshoz csupán egy lépcsőház csatlakozott (az Ibolya utca 4. szám alatti), a 29-eshez tartozó 15 tömbház összes bankban lekötött pénzét átvették, összes iratát kisajátították” – mondta Budai István, akinek állítását két, nevét nem vállaló lakó is megerősítette.

A politikusok is beleszóltak?

Budai István, a 29-es társulás nevében feljelentette az újonnan megalakult 336-os társulás képviselőit, azzal vádolva őket, hogy a lakók aláírását meghamisítva alakultak meg és jogtalanul vették el a régi társulás pénzét.

„Mi közgyűlést szerveztünk, amelyen részt vett a város alpolgármestere, Ionela Ciotlăuş is. A 29-es társuláshoz tartozó lakókkal ismertettük a fennálló kellemetlen helyzetet és a beindított bírósági eljárásokat. A gyűlésen megjelentek a 336-os társulás képviselői is. Mondtam, hogy várjanak az ajtóban, mert miután a napirenden szereplő problémákat megbeszéljük, beengedem őket is, hogy ismertessék álláspontjukat. De ők nem bírták ezt kivárni, így távoztak és később azzal vádoltak, hogy az alpolgármester miatt nem engedtük be őket. Ez aljas rágalom” – nyilatkozta a társulás ideiglenes elnöke, aki szerint a legnagyobb gond az, hogy az új társulás jogtalanul vette el a régi pénzét és a lakók nem tudják, hogy most kinek és hol kell fizessék a közköltséget.

Törvényesen jártunk el

A nemrég alakult 336-os tulajdonosi társulás elnöke Elsässer Ilona és cenzora, Dávid Sándor a Székelyhon.ronak ugyanakkor elmondta: a 29-es társuláshoz több olyan tömbház tartozott, amelyekben nagy adósságokat halmoztak fel. Éppen ezért az Ibolya utca 4. szám alatti lépcsőház lakói, köztük ők is, eldöntötték, hogy különválnak.

„A törvénynek megfelelően megalakítottuk a 336-os tulajdonosi társulást, amelyhez eredetileg csak az Ibolya utca 4. szám alatti lépcsőház tartozott. Azonban a negyedben lakók, amikor megtudták, hogy mi különváltunk, kérték, hogy ők is csatlakozhassanak hozzánk. Azt mondtuk, hogy a lakók ezt írásban kell kérjék, legkevesebb fele plusz egy lakástulajdonos beleegyezésével. Az érintettek aláírásokat gyűjtöttek, nem mindenki írta alá, de egy-egy lépcsőház lakóinak átlagosan hetven százaléka egyezett bele az átállásba. A 29-es társuláshoz tartozó tömbházak közül csupán egy maradt teljesen távol, az 1918. December 1. út 72. szám alatti. Az aláírások alapján hivatalosan bejegyeztettük a 336-os számú társuláshoz csatlakozott újabb 15 lépcsőházat. Az arányokat figyelembe véve, az csak természetes, hogy átutaltattuk az új számlára a pénzt, átvettük az iratokat is. Nem igaz, hogy nem akartuk átadni a 29-es tárulásnál maradt egyetlen lépcsőház önrészét. A lakók egy része valóban nincs tisztában az újonnan kialakult helyzettel, de többségük tudja, hogy ugyanott, a 29-es társulás székházában kell kifizetnie a közköltséget. Mindaddig ott kell fizetni, amíg nem tisztázódik, hogy a székhelyet ki és milyen órarend szerint fogja használni” – nyilatkozta az új társulás elnöke, valamint a cenzora.

Elsässer Ilona szerint Budai István azért avatkozott az ügybe, mert azt szeretné, hogy minél többen csatakozzanak az általa vezetett Tulajdonosi Társulások Szövetségéhez és fizessenek tagsági díjat is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés