Ingyenesen szerelik a korszerű mérőműszereket

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Hétfőtől Marosvásárhelyen, Szászrégenben, Dicsőszentmártonban és Radnóton nekifognak a fő vízórák cseréjéhez, amelyet év végéig kell befejezni. Az Aquaserv által megbízott nagykárolyi cég szakemberei a vízszolgáltató alkalmazottjával közösen fognak minden magánlakásba, tömbházfelelőshöz bekopogni, s engedélyt kérni a munkálatra. A korszerű vízóra és a csere ingyenes, uniós pénzalapból végzik. 

Simon Virág

2015. június 11., 10:432015. június 11., 10:43

2015. június 11., 11:022015. június 11., 11:02

A nagylélegzetű uniós pályázat során megspórolt pénzt használhatja fel az Aquaserv regionális vízszolgáltató a magánházak udvarán, tömbházak bejáratánál, cégeknél levő fő vízórák cseréjére. A versenytárgyalást már tavaly megtartották, de a bürokratikus eljárások miatt csupán most tudnak nekifognak a tulajdonképpeni szereléshez. A pályázat értelmében év végéig megyeszerte és Székelykeresztúron összesen 40 ezer mérőt fognak kicserélni, s tervek szerint naponta 200–300-at szerelnek fel. A lakókat előre értesítik, lehetőleg személyesen, valamint minden postaládába szórólapokat tesznek a szerelés várható időpontjáról, hogy minél többen otthon legyenek, s fogadni tudják a szakembereket.

A szolgáltatónál szerdán tartott sajtótájékoztatón az Aquaserv gazdasági igazgatója, Sorin Lazăr elmondta, hogy a mechanikus órákat elektromágnesesre cserélik, ami többek között azt jelenti, hogy sokkal pontosabban mér, több száz méter távolságról is leolvasható lesz, s észlelni és rögzíteni fogja a rendszerben történt legapróbb változásokat is. „A fogyasztóknak tudniuk kell, hogy ez egy nagyon korszerű mérőműszer, és amennyiben valaki hozzápiszkál, leáll, s ezzel megszűnik a szolgáltatás. Mivel nagyon pontosan mér, megtörténhet, hogy lesznek olyan magánlakások, ahol az eddigi átlagnál többet fognak fizetni, hiszen ez a szerkezet minden csepp vizet pontosan rögzít” – mondta a gazdasági igazgató.

Törzsök Sándor projektfelelős azt hangsúlyozta, hogy az új szerkezetek a szolgáltató szempontjából is nagyon fontosak, hiszen rögzítik a rendszerben történő változásokat, így látni lehet, ha csőtörés van vagy repedés, s sokkal gyorsabban közbe lehet lépni. Jelenleg a városokban három havonta, a községekben fél évente olvassák le a vízórákat, s  átalányfogyasztást, majd különbözetet számláznak.

A sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy az új vízórák lehetővé teszik, hogy akár 600 méterről, egy automata rögzítővel leolvassák a vízfogyasztást, így nem jelent majd nehézséget a pontos fogyasztás rögzítése téli időszakban sem. Ha a projekt lejár, s megyeszerte új vízórákkal látják el a fogyasztókat, akkor a tervek szerint áttérnek a havi fogyasztás rögzítéséhez és számlázásához.

Most a régi mérőműszerek leszerelésekor rögzítik az óra állását, s le is számlázzák az elfogyasztott víz ellenértékét. A változásokról és újdonságokról a számlával együtt küldött tájékoztatóban értesítik az érdekelteket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson

Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson
2025. május 05., hétfő

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában

A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában
2025. május 05., hétfő

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét

Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét
2025. május 05., hétfő

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán

Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán
2025. május 05., hétfő

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében

Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.

Medvét fogtak be Segesváron
Medvét fogtak be Segesváron
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.

Koronkán dupla tétje van a választásnak
Koronkán dupla tétje van a választásnak
2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

2025. május 04., vasárnap

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján

Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján
2025. május 04., vasárnap

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi

Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi
2025. május 02., péntek

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek

Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek