
Fotó: Boda L. Gergely
Galambdúcos, fedeles székely kaput avattak vasárnap délben a Lukafalva községhez tartozó Teremiújfaluban, így is megünnepelve március 15-ét. A több órás ünnepségre a falu apraja nagyja összegyűlt, a helyi és megyei hivatalosságok mellett a csíkszeredai főkonzul is tolmácsolta Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét.
2016. március 13., 16:482016. március 13., 16:48
2016. március 13., 16:512016. március 13., 16:51
Mivel a teremiújfalui templom javítás alatt áll, az imateremben kezdődött a vasárnapi megemlékező ünnepély, s a terem kicsinek bizonyult a meghívottak és érdeklődők számára. Zöld Imre igehirdetése után a templomkertben lévő, az első és a második világháborúban elhunyt helybélieknek emléket állító kopjafánál koszorúztak a hivatalosságok.
A közelben lévő székely kapuhoz a székelyvajai fúvószenekar és a mezőpaniti huszárok kíséretében vonult az ünneplő közösség, és sokan voltak, akik udvaraikra, kapuikba kiállva bámészkodtak.
A Bordi István helyi faragó által készített és a Fáklya Egyesület támogatása révén megvalósult székely kapu igazi büszkesége lehet a helybélieknek, de az egész vidéknek. Egyik felén Tamási Áron-idézet áll, amely azt hangsúlyozza, hogy az embernek csupán egy szülőhazája van, a másik felén a Szózat első szakasza olvasható és egy köszöntő: Széles és tágas kapuja a gyönyörű tájnak, minden ide érkezőt szeretettel várnak.
Iszlai Tibor polgármester köszöntő beszédében azt hangsúlyozta, hogy magyarnak lenni jó, székely-magyarnak lenni kötelesség. Elmondta, 65 éve már állt itt egy kapu, amit az akkori hatalom lebontatott, s 2014-ben fogalmazódott meg az igény, hogy újat állítsanak helyére.
A helyi közösség egyesülete, a Fáklya nevében Borbély András elnök köszöntötte az egybegyűlteket, azt hangsúlyozva, hogy a felállított kapu őrt áll, arra figyelmezteti a helybélieket, hogy fontos megmaradni a szülőföldön magyarnak és szabadnak.
Csige Sándor Zoltán csíkszeredai vezető konzul Orbán Viktor miniszterelnök szavait tolmácsolta, 1848. március 15-én egy nemzet született újjá, megfordítva addigi sorsa kerekét. Bár 168 év telt el azóta, ma is fontosnak tartja a szabadságot a magyar nemzet, őrzi a nemzeti szimbólumait, védi iskoláit, egy szívvel és egy lélekkel ünnepel együtt.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!