
A Beszterce-Naszód és Maros megyében végzett házkutatások egy cigarettát gyártó, törvénytelenül és titokban működő üzemre derítettek fényt.
2015. június 08., 12:182015. június 08., 12:18
A két megyében négy házkutatást tartottak a két megye rendőrségeinek gazdasági bűncselekményeket vizsgáló részlegei – akik egy másik bűncselekmény ügyében nyomoztak –, és a négy helyszínen nagy mennyiségű cigarettagyártáshoz használatos anyagot találtak. A 38 és 63 év közötti gyanúsítottak lakásán 2 231 kilogramm nyers dohányt, 30,9 kilogramm feldolgozott-finomított dohányt, négy kézi működtetésű cigarettagyártó gépet, 17 600 cigarettaszűrőt találtak – közölte a Beszterce-Naszód megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
A rendőrségi forrás szerint egy 43 éves Maros megyei férfinál – aki egy dohánytermelő kereskedelmi társaságnál dolgozik – olyan csomagolt dohányt találtak, amit magánszemélyeknek akart értékesíteni. Az ilyen jellegű kereskedelmi tevékenységet a törvény tiltja. A rendőrség szerint idén a március-május időszakban két tonna ilyen dohányt adott el 50 ezer lej értékben minden hivatalos bejegyzés nélkül. A nyomozást kiterjesztették két – 56 és 38 éves életkorú – Beszterce megyei nőre és egy 63 éves férfira, akik ettől a személytől vásároltak dohányt.
A Beszterce-Naszód Megyei Törvényszék mellett működő ügyészség bűnvádi eljárást indított a négy gyanúsított ellen, akiknek esetében a törvényszék elrendelte a bírói felügyeletet a fogvatartás helyett, egyszersmind megtiltotta az ország elhagyását.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
szóljon hozzá!