
Maros megye több pontján öszegyűltek szombaton a Székelyföld határait kivilágítók. Néhol több százan, máshol kevesebben fejezték ki a kezdeményezés iránti támogatásukat. A mezőségi székely-magyarok óvatosabbak voltak, nem kívántak konfliktust okozni, így ott elmaradt a tűzgyújtás.
2015. október 25., 15:272015. október 25., 15:27
Hármasfaluból egy kisbusz, Makfalváról személygépkocsik szállították Székelyvéckére azokat, akik csatlakozni kívántak a Székelyföld határait megvilágítókhoz, de szép számban érkeztek Székelyabodból, Szolokmából és Gyulakuta községből is.
A templomban tartott áhítat után székely zászlók vezette menetben haladtak fel a „székely kálvárián” a dombetetőn álló kápolnához, ahol a máglya és fáklyák meggyújtása után Fekete Pál polgármester felolvasta a kiáltványt, majd a háromszáz fős csoport közösen énekelte el a himnuszokat, a helyi nőegylet pedig hazafias dalokat adott elő.
Kérdésünkre, hogy miért tartotta fontosnak részt venni ezen az eseményen, a hármasfalusi Muszka Árpád elmondta: egyértelműsíteni kell, hogy igényt és jogot is tartunk erre a területre, az önrendelkezésre.
Az alsó-nyárádmenti Lukafalva községben a református templomban tartottak áhítatot, majd a szemközti sportpályán meggyúlt a tűz, és felolvasták a kiáltványt. A több mint háromszáz fős csoport többsége „idegen” volt – tudtuk meg Bordi István szervezőtől. Voltak itt marosvásárhelyiek, egy nagyváradi csoport is, de megjelent és felszólalt Tőkés László, az EMNT elnöke is. A székely és nemzeti lobogós tömeg egymás kezét fogva alkotott láncot a tűz körül, a himnuszokat és hazafias dalokat énekelve. Ugyanekkor a közeli dombokon két további őrtűz gyúlt azokon a helyeken, ahol egykor a székelyföldi határ húzódhatott: a teremiújfalusi dombtetőn és Nagyteremi fölött, a Bethlen-kriptáknál.
Közel százötvenen gyülekeztek a kendi közbirtokossági legelő szélén Balavásár és Gyulakuta községekből, de marosvásárhelyiek is voltak közöttük. A helyi református lelkész tartott áhítatot, a tűzgyújtást követően Sagyebó Isván, Balavásár község elöljárója olvasta fel a kiáltvány szövegét, majd a himnuszok mellett népdalokat énekeltek az emberek a tűz körül. „Valamilyen módon erőt kell adni a helyi autonómiatörekvésnek, és küzdeni kell érte” – mondta el a polgármester, aki szerint egyértelműen támogatják az emberek a szombatihoz hasonló rendezvényeket, ezért is jelentek meg a mintegy másfél órás jelnyilvánításon.
A tervezettel ellentétben nem gyúltak őrtüzek a Székely-Mezőségen, sem Mezőcsávás, sem Mezősámsond községben. A helyiek úgy vélik, az SZNT részéről későn kaptak felkérést, sőt a szervezésért felelős marosvásárhelyi kiküldött fölényes, szinte utasító hangnemben fordult a szabédiakhoz és sámsondiakhoz. Ezután a két községbeli magyarok vezetői megbeszélést tartottak, de úgy vélték, túl későn érkezett a felkérés és nem tudnák kellőképpen megszervezni az eseményt, ezért nemleges döntés született. Mivel a Mezőség szélén vannak és utolsó magyar falvak, nagyon nehezen tudták volna megértetni a román szomszédokkal a rendezvény célját és inkább nem keresik a bajt. Még élénken él bennük a huszonöt évvel ezelőtti emlék, amikor az 1989-es forradalom után és az1990-es marosvásárhelyi események idején a környező falvakból „a románok rájuk mentek”, és a szabédiak három hétig éjjel-nappal őrizték településüket egy esetleges véres támadás ellen – mondta el névtelenül egy helyi lakos. Aki mégis részt akart venni a szombati megmozduláson, az megtehette a legközelebbi helyszínen, Marossárpatakon.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!