
Minden bizonnyal autóbontóba viszik azt a három, közterületen „felejtett” gépkocsit, ami nemrég került fel a marosvásárhelyi helyi rendőrség feketelistájára. Két személyautóról és egy kisebb mikrobuszról van szó.
2016. április 07., 17:212016. április 07., 17:21
Általában a lakók jelentik, de sokszor a járőröző helyi rendőrök figyelnek fel a közterületen hagyott, sokszor a forgalmat is akadályozó roncsautókra. A 2002. évi 421-es számú törvény értelmében a használaton kívüli autónak legalább egy évig ugyanott kell parkolnia, és a közúti forgalomban való részvételt lehetetlenné tévő állapotban kell lennie.
Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség vezetője elmondta, amennyiben a járműnek van rendszámtáblája, és a tulajdonos harminc napon belül nem jelentkezik, a nyilvántartásban szereplő postacímére is elküldik a felszólítást, így az érintett újabb ötnapos haladékot kap. Ha hiányzik a rendszámtábla, akkor felhívást tesznek közzé a városházán, valamint a sajtóban, amelyben a gépkocsi leírása is szerepel. Az autó szélvédőjén is figyelmeztető levelet hagynak.
Jelenleg a feketelistán egy lila színű, félig letakart, számtábla nélküli Ford Fiesta szerepel, amely a Segesvári út 3. szám alatti parkolóban állomásozik. Hamarosan elvontatja a rendőrség az Erdélyi utca 45. szám alatti kék színű Mitsubishi Valley gépkocsit is, amelynek rendszáma: MS-01-SIV. Ócskavasként végezheti, amennyiben tulajdonosa nem szállítja el, az a piros BMW is, amely az úttesten állomásozik a Guzsaly (Cornel Ciugudeanu) utcában, a 25. szám szomszédságában.
Amennyiben a megadott határidőn belül a tulajdonosok nem gondoskodnak a közterületek felszabadításáról, az autók elszállításáról, a helyi rendőrség elvontatja a járműveket. Hogyha harminc nap elteltével sem jelentkezik értük senki, a város tulajdonába kerülnek, amely ócskavasként értékesítheti azokat. Az autójáért jelentkező tulajdonosnak törlesztenie kell kétezer lejt, valamint a bevontatással járó költségeket.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!