Hollandok dolgoztak Kibéden

Az elmúlt héten a helyi fiatalokkal karöltve holland önkéntesek szerveztek foglalkozásokat a kibédi gyerekek számára, de az iskola környezetének megszépítésében is kivették részüket.

Gligor Róbert László

2014. augusztus 10., 14:152014. augusztus 10., 14:15

Öt napon át tizennégy nyugat-hollandiai önkéntes kapcsolódott be a kibédiek életébe. A Waddinxveenből érkező, Engbert és Agath Borg vezette fiatalok azért utaztak megyénkbe, hogy olyan közösségben dolgozzanak, ahol vannak fiatalok, s évente egy hetet eltölthetnek. A hollandok négy évvel ezelőtt eredetileg Szovátát szemelték ki, de mivel ott már dolgozott egy hazájukbeli csoport, egy szovátai pedagógus segítségével Kibéddel vették fel a kapcsolatot. Az egyházi támogatással érkező csoport idén harmadik nyarát osztja meg az itteniekkel – tudtuk meg Barabási Attila tanártól.

Felrázták a közösséget

A holland vezetők évente egyszer-kétszer ellátogatnak a faluba, de a nyári foglalkozások tematikáját a helybéliekkel előzetesen egyeztetve dolgozzák ki. Az állatok képezték az idei foglalkozások témáját. Az óvodás, elemis és gimnazista gyerekeket más-más színű mezt viselő csoportokra osztották, minden csoport élén egy holland és egy helyi fiatal vagy pedagógus állt. Öt napon át folytak az oktató-nevelő tevékenységek, játékok, ének- és tánctanulás, amit a gyerekek nagy élvezettel végeztek. Míg első nap százan gyűltek össze az iskola udvarán, a negyedik napon már kétszázan voltak.

Utolsó előtti nap a helyi közösség mintegy köszönetképpen egy hatalmas üst gulyást főzött, amelyből mindenki fogyaszthatott. Barabási Attila sikeresnek könyveli el a kezdeményezést és a programot, amelynek népszerűsége évről évre nő. Sipos-Vizaknaki Balázs lelkész és Barabási Zsuzsánna iskolaigazgató is elégedett: a hollandok jelenléte és munkája összefogta és felrázta a falut. Az iskola, egyház, pedagógusok, középiskolás és egyetemista fiatalok és az önkormányzat egyaránt kivették a részüket a szervezésből, amiért mindenkit köszönet illet.

Dolgozni is szeretnek

A hollandok nemcsak a gyerekekkel foglalkoznak, hanem a faluközösségben is meg szeretnék találni a helyüket. Ezért a hét folyamán a foglalkozások után az óvodaudvar játékszereit és a kerítést festették le. Amúgy naponta járták a falut, hogy megismerjék annak mindennapi problémáit, amelyek orvoslásában segíthetnek. Tavaly a Kecske-réten egy többgyermekes roma család házának tetőzetét javították meg, szigetelték a padlást, idén visszaköltözésüket támogatták. Ugyanezen a falurészen egy kutat ásattak a romák számára, idén pedig támogatják egy újabb közkút megásását a Sűrű nevű falurészen. Mivel még nincs nagy tapasztalatuk, szükséges a folytonos kommunikáció és segítség a helyiek részéről – mondta el Barabási Attila, aki a hollandok figyelmét felhívta arra, hogy nemcsak a romák, hanem a magyar lakosság körében is vannak támogatásra szoruló egyének, családok. A hollandok tudomásul vették a tényt, és ezeknek is megpróbálnak segíteni a jövőben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében

Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
2026. április 03., péntek

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda

Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda
2026. április 03., péntek

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés

Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés
2026. április 03., péntek

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben

A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve

Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve
2026. április 03., péntek

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba

Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba
2026. április 02., csütörtök

Visszatértek a gólyák Sáromberkére, hozzá is fogtak a családalapításhoz

A hosszú és kihívásokkal teli út után a gólyák egy része visszatért országunkba. A sáromberki, webkamerával megfigyelt két fészek sem maradt üresen – derült ki a gólyákat megörökítő felvételekről, amelyeket a Milvus Csoport tette közzé.

Visszatértek a gólyák Sáromberkére, hozzá is fogtak a családalapításhoz
Hirdetés