A közhiedelem egy részével ellentétben, a gépjárműveket nem november elsejétől kell ellátni téliesített gumiabronccsal, hanem akkor, amikor az útviszonyok ezt szükségessé teszik. Ha elmulasztjuk, 810 és 1800 lej közötti bírsággal sújthatja az autósokat az ellenőrző hatóság.
2014. november 08., 10:492014. november 08., 10:49
Az Országos Rendőr-főkapitányság közúti közlekedési ügyosztályának felügyelője, Andrei Codău elmondta: a téli gumik felszerelésére nincs naptári határidő, azt a mindenkori időjárási viszonyok határozzák meg, úgy, ahogyan a 2011-ben kelt 5-ös számú sürgősségi kormányrendelet is pontosítja. Eszerint a járműveket akkor kell felszerelni téli gumiabronccsal, amikor jéggel, hóval, jégbevonattal borított úton közlekednek, függetlenül attól, hogy milyen dátumot mutat a naptár.
A 2011. évi 5-ös számú kormányrendelet már kemény bírságokat helyez kilátásba azoknak, akik elmulasztják „téliesíteni” a járműveiket. A kormányhatározat, amely valamivel több mint három évvel ezelőtt jelent meg, kezdetben – a megjelenés novemberi időpontja miatt – félreértésekre adott okot. Sokan úgy értelmezték, hogy novembertől kötelező a téli gumik használata. Holott ez úgy van, hogy akkortól, amikortól az utak jég, dér, hó, latyak miatt csúszóssá válnak.
A büntetőpont értéke július elsejétől 90 lejre növekedett (az országos bruttó minimálbér 10 százaléka), a téli gumi hiánya miatt 9–20 pont ellenértékével bírságolható a gépjárművezető. „Ez azt jelenti, hogy ha a jármű nincs felszerelve téli gumival, a közlekedésrendészek 810 és 1800 lej közötti bírságot szabhatnak ki a tulajdonosra. A közlekedési rendőrnek nincs joga bírságot kiszabni, akár decembert, akár januárt vagy februárt mutat a naptár, ha az utat nem borítja hó, jég, latyak, egyszóval, ha nem csúszós, tehát a téli gumiabroncs felszerelésének kötelezettsége nem naptárfüggő\" – mondta el portálunk kérdésére Andreea Pop, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
A személygépkocsiknak, de a legtöbb kilenc személyt szállító járműveknek is minden kerekét el kell látni téli gumiabronccsal, nem elég a húzó kerekekre feltenni azokat. A 3,5 tonnánál nagyobb önsúlyú, vagy a kilenc személynél többet szállító járműveknek csak a húzó kerekeit kell ellátni téli gumival, de gondoskodni kell ezek lánccal, és/vagy más csúszásgátló eszközzel való ellátásáról is.
A Romániában és Európában is érvényes KRESZ szerint téli gumiabroncsnak minősülnek azok, amelyek oldalán a „M+S”, „M.S.”, „MS” vagy „M&S” felirat szerepel (M = mud – sár, S = snow – hó). A csupán „all seasons” jelzésű, de a betűkombinációkat nem tartalmazó gumiabroncsokat nem fogadják el téli gumiként.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!