Nyílt levélben bírálja a marosvásárhelyi városházát a Dózsa György utca és Bodoni út kereszteződésénél kialakított körforgalom kapcsán a Nap Völgye Egyesület elnöke, Dan Călin Tocaciu, aki szerint a városban még máshol, több helyen is rosszul oldották meg a járdák, parkolók kialakítását.
2012. november 20., 17:242012. november 20., 17:24
2012. november 20., 18:542012. november 20., 18:54
A környezetvédelmi szervezet vezetője a Székelyhon.ronak eljuttatott nyílt levélben többek között a Dózsa György és Bodoni utak kereszteződésében kialakított új körforgalmat bírálja. Szerinte haszontalan a magát a körforgalmat elkerülő két gyors sáv – a város kijárata felől a Bodoni utca felé és a Bodoni utcából a főtér felé –, hiszen ezek elsőbbségadási kötelezettséggel zárulnak, vagyis éppen a gyors áthaladás lényege sikkad el: a gépkocsivezetőknek elsőbbséget kell adniuk a körforgalomból kijövőknek.
Ugyanebben a dokumentumban az aláíró több javaslatot fogalmaz meg, amelyek szerinte gördülékenyebbé tennék a gépkocsiforgalmat városszerte.
A Székelyhon.ro kérdésére a marosvásárhelyi polgármester sajtótanácsosa, Ioan Chiorean elmondta, hogy a közlekedési rendőrökből, közlekedésügyi szakemberekből, helyi önkormányzati képviselőkből álló bizottság dönt arról, hogy milyen változásokat eszközöljenek városszerte a gépkocsiforgalom gördülékenyebbé tétele érdekében. „Ha a vásárhelyieknek építő jellegű javaslatuk van, azt írásban benyújthatják, és a bizottság elemezni fogja. A szóban forgó egyesület elnöke inkább a Felső-Maros mentén kivágott erdőkkel, facsemeték ültetésével, vagy a vegyipari kombinát levegőszennyezésével foglalkozzon” – mondta az illetékes, aki nem tudott pontosan beszámolni arról, hogy miként véglegesítik az új körforgalmat. Azt azonban hangsúlyozta, hogy máris sokkal kevesebbet kell várakozzanak a gépkocsik a nagyállomás környékén és a Dózsa György utcában, ha pedig majd a villanyrendőrök is működésbe lépnek a Dózsa György úton, akkor a főtértől a kombinátig zöldhullám alakul ki, amely szintén egyszerűsíti, megkönnyíti a forgalmat.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!