Hiányolják a hókotrókat az autóvezetők

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A több napos folyamatos havazásnak nagyon örülnek a gyerekek Marosvásárhelyen, a gépkocsivezetők azonban egyáltalán. A sofőrök nincsenek megelégedve az utak takarításával, és a csúszás elleni óvintézkedésekkel. A legnagyobb gondok a kisebb utcákban vannak, ahol nyoma sincs a hóekék munkájának. Ennek ellenére a hivatalos szervek szerint minden rendben van.

Simon Virág

Becze Dalma

2014. január 27., 16:512014. január 27., 16:51

2014. január 27., 21:442014. január 27., 21:44

A főutak ugyan takarítva vannak, azonban a mellékutcák miatt sokan panaszkodnak. A házak előtti járdákról a lakosok, a boltok előttiekről pedig az alkalmazottak takarítják el a havat, ahol egyik sincs, a gyalogosok kénytelenek a lassan térdig érő hóban boldogulni. A járdát az úttól hatalmas hókupacok választják el, ami megnehezíti a parkolást és a buszra való felszállást is. Míg az egyszerű emberek panaszkodnak, a hivatalos szervek úgy vélik, minden irányításuk alatt van. Az útügyi igazgatóság által kiadott közleményben az áll, hogy 37 hókotró dolgozik a városban, ezt azonban sokan nem érzékelik. A Salubriserv köztisztasági vállalat illetékeseit lapzártáig nem sikerült elérni.

Veszélyesek is lehetnek a le nem takarított utcák

A legfelháborodottabbak a gépkocsivezetők, közülük is a taxisofőrök, akik naphosszat járják a város fő és mellékutcáit. „Az elmúlt napokban körülbelül öt-hat hóekét láttam a városban, azonban ennél jóval többre lenne szükség, emellett úgy vettem észre, hogy a járdákat is nagyon kevés helyen takarítják. A főutak nagyjából le vannak takarítva, a mellékutcák azonban szinte egyáltalán, van olyan utca, ahova be se lehet menni. A Tudor lakótelep kis utcáin, vagy az Ady lakótelep környékén nagyon nehéz a közlekedés. A járdák melletti megállás egy másik nehézsége ennek az időszaknak. Ha a lakosok nem lapátolják el a havat a házuk elől, akkor senki nem csinál semmit” – panaszolta Incze István taxisofőr.

Szintén elégedetlen a helyzettel Szűcs Ferenc. „Mindenki számára nyilvánvaló, hogy milyen rossz a helyzet. Nem tudom mire költik a pénzt, de ezek a hókotrók csak helyenként bukkannak fel. Lassan lehet közlekedni, a sofőrök türelmetlenek, mindenki siet, pedig ebben az időjárásban inkább a biztonságra kell gondolni, főleg, hogy sok autó nincs kellőképpen felszerelve” – mondta a taxis.

Olyan gépkocsivezetőket is megkérdeztünk, akik nap mint nap autóval közlekednek. Kovács Andrást nagyon felháborította az utak állapota. „Szerintem nincsenek kellőképpen takarítva a városban az utak. A főutakon kívül az utcákat nem takarítják, a kis utcák nagyon veszélyesek, csúszósak. Arról nem is beszélve, hogy parkolni sok helyen szinte lehetetlen, mert az út szélén óriási kupacokban áll a hó” – jelentette ki a vásárhelyi lakos. Hasonló véleményen van Demeter Zoltán is. „A főbb útvonalak járhatóak, de néhol balesetet is okozhat, hogy a lakók a járdáról az úttestre hányják a havat. A mellékutakat sajnos egyáltalán nem takarítják Marosvásárhelyen, a parkolóhelyekről nem is beszélve. Egy-egy kisebb utcába behajtva az autó akár fel is akadhat a havon vagy nagyon könnyen kormányozhatatlanná válhat” – mondta a gépkocsivezető

Az autóbuszok gond nélkül közlekednek

A marosvásárhelyi Siletina közszállítási vállalat műszaki vezetőjét kérdeztük arról, hogy az autóbuszok közlekedését mennyire akadályozza a havazás. Ioan Truţă elmondta, semmilyen problémát nem észleltek az utakon. A megyei autóbuszjáratokon dolgozó gépkocsivezetők sem panaszkodnak az utak állapotára. A Bálint Trans tulajdonosa elmondta, hogy az elmúlt hétvégén az autóbuszok közül mindenik a célállomásra tudta szállítani az utasokat, igaz voltak kisebb késések. „Téli körülmények között, de a programnak megfelelően közlekedtek járműveink, még Kovászna megyében sem volt fennakadás.” A megye több településére autóbuszjáratokat indító Niraj Trans képviselője elmondta, hogy a jelentős havazás ellenére úgy a Mezőségre, mind a Nyárádmentére induló járataik fennakadás nélkül közlekedtek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya

Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya
2026. július 05., vasárnap

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között

Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között
2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés