
Fotó: Boda L. Gergely
Bár a Munkatörvénykönyv előírásai szerint március 27–28. a húsvétot ünneplő katolikusoknak és protestánsoknak hivatalos ünnepnap, illetve szabadnap, Marosvásárhelyen hétfőn, húsvét másodnapján büntettek a parkolási társulás alkalmazottai.
2016. március 29., 14:102016. március 29., 14:10
2016. március 29., 14:542016. március 29., 14:54
Marosvásárhelyen hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között kell fizetni a parkolásért a kijelölt övezetekben. Szombaton és vasárnap, valamint ünnepnapokon nem kell parkolójegyet váltani, ugyanis ekkor a parkolás ingyenes.
Mark Christian Hermann hétfőn tette szóvá, hogy büntetést kapott a Bolyai utcában, amiért nem váltott parkolójegyet. Elkeserítőnek tartja, hogy a parkolási társulás ellenőrei – akik között szép számban magyar nemzetiségűek is dolgoznak – felső utasításra is hajlandók alkalmazni ezt a fajta kettős mércét, és hétfőn is bírságolnak. „Elszomorít az is, hogy amennyiben valaki a főtér környékén megy locsolni, kénytelen parkolójegyet váltani, vagy kiindulva abból, hogy ünnepnap van, és pusztán az ebből fakadó jóhiszeműségből és tudatlanságból nem vált parkolójegyet, egy büntetőcetli várja a szélvédőjén a kocsijához való visszatéréskor.”
A Tracia Trade parkolási társulás igazgatója, Horațiu Moldovan érdeklődésünkre elismerte, tévedés történt, nem kellett volna büntetniük. Hozzátette, aki reklamált, vigye be a figyelmeztető felszólítást, s azt megsemmisítik. Természetesen felvetődik a kérdés, hogy akkor minden, hétfőn kiadott büntetőcédulát érvénytelenítenek-e. Az igazgató azt válaszolta, ők nem tudhatják, hogy a parkolójegy nélkül állomásozó gépkocsi tulajdonosa milyen nemzetiségű, felekezetű, s mikor tartja a húsvétot. De attól, aki a húsvétra hivatkozik, visszavonják a felszólítást.
Szatmárnémetiben a parkolóautómatát egy fehér lepellel borították be húsvét másodnapján, s egy piros masnit kötöttek rá, így jelezték, hogy az ünnepre való tekintettel hétfőn nem kell jegyet váltani.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!