
Fotó: Boda L. Gergely
Főként lehallgatásokra építette a vádat a DNA Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester és társai ellen a törvénytelen sporttámogatások ügyében elindított perben, ám most mégsem használhatják a hanganyagokat. Erről az ügy első érdemi tárgyalásán, kedden a Hargita megyei törvényszék döntött.
2016. március 30., 19:482016. március 30., 19:48
2016. március 30., 19:512016. március 30., 19:51
Kisebb győzelmet arattak a Marosvásárhelyi ASA feltételezett törvénytelen pénzelése miatt perbe fogott vádlottak. A Büntetőtörvénykönyv 345. és 102. cikkelye értelmében a Hargita megyei törvényszék elfogadta kérésüket, miszerint az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által összeállított dossziéjukból vegyék ki a lehallgatási jegyzőkönyveket. A DNA, mely a vádat Dorin Florea polgármester, valamint az ASA 2013 Sportegyesület képviselői, Benedek István, Ioan Fărcaş, Kiss Imola, Claudiu Maior és Nucu Man ellen főként a lehallgatásokra építette, a következő tárgyaláson foglal majd állást a törvényszék döntésével kapcsolatban.
A DNA a múlt év december 16-án közölte, hogy elrendelte Dorin Florea polgármester, Kiss Imola, a városháza gazdasági igazgatója, Maria Cioban volt jegyző, Claudiu Maior azóta lemondott alpolgármester, Benedek István és Ioan Fărcaş közgyűlési képviselők, Bakó Attila, Virgil Măceşan köztisztviselők és Ioan Nucu Man, az ASA 2013 Sportegyesület elnöke bíróság elé állítását. A polgármestert és a gazdasági igazgatót hivatali visszaéléssel, a többieket hivatali visszaélésben való bűnrészességgel, pénzalapok eredeti rendeltetésüktől eltérő célra való felhasználásával vádolják. Az ügyészség szerint a vádlottak kezdeményezték, illetve ezelőtt másfél évvel megszavazták az ASA futballklub helyi költségvetésből történő finanszírozását, ami a vádhatóság szerint hétmillió lejjel kurtította meg a város költségvetését. A DNA közbelépésére viszont az összeget a klub nem használhatja, de a városháza sem kapta vissza.
A klub vezetőtanácsi elnöke, Tatár Béla korábban lapunknak úgy vélekedett, hogy amennyiben az említett összeg az ASA rendelkezésére állna, a csapat sokkal merészebb terveket is szőhetne. Jelenleg a vásárhelyi együttes, annak ellenére, hogy bebiztosította a helyét az első hat között, az ősszel nem szerepelhet a nemzetközi kupákban, hisz a múlt héten csődvédelmet igényelt. A játékosok hónapok óta nem kaptak fizetést, e miatt egyesek már a tél folyamán távoztak.
Mint ismert, az Alkotmánybíróság februári döntése értelmében a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) lehallgatásai, mivel nem nyomozati szerv, az alaptörvénnyel ellentétesnek minősülnek.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!