Hetvenegy kormánypárti „fogás”

Maros megyében eddig hetvenegy választott tisztségviselő állt át az ellenzéktől a kormánypártokhoz. A jobboldali szövetség vezetői szerint elveszítik mandátumukat.

Gáspár Botond

2014. október 20., 11:332014. október 20., 11:33

2014. október 20., 11:512014. október 20., 11:51

A PSD és a vele szövetségben álló UNPR Maros megyei elnöke, Vasile Gliga és Claudiu Puiac szerint a megyében eddig 71-en éltek a nagy port kavart idei 55-ös számú sürgősségi kormányrendelet által biztosított lehetőséggel, hogy attól a párttól, amelynek listáján 2012-ben mandátumot szereztek, átálljanak más pártba, mindezt pedig anélkül, hogy elveszítenék tisztségüket.

A „kimutatás” szerint a PSD-be 57-en álltak be, közülük 7 polgármester, 4 alpolgármester és 46 települési önkormányzati képviselő, míg az UNPR 1 alpolgármesterrel és 13 képviselővel lett „gazdagabb”. A szociáldemokratákat választotta Marosludas polgármestere, Cristian Moldovan (a PNL-től), Déda elöljárója, Lucreţia Cadar (a PDL-től), Alsóköhér vezetője, Emanoil Hurdugaci (a PRM-től), Ratosnya polgármestere, Marius Lircă (függetlenként nyert mandátumot), Apold vezetője, Tóth János (a PNL-től), Héjjasfalva éléről Mihai Todoran (a PC-től), Csatófalva vezetője, Ovidiu Dorel Stoica (a PDL-től), valamint az alpolgármesterek: Szászrégenben Daniel Gliga (a PNL-től), Apoldon Mátyás János (a PPDD-től), Bonyhán Alexandru Şuteu (a PC-től) és Oláhkocsárdon Augustin Coman (a PNL-től), míg Ratosnya alpolgármestere, Vasile Constantin, az UNPR-be iratkozott be.

Eszerint a megye 102 önkormányzatából immár 32-nek az élén szociáldemokrata politikus áll (az RMDSZ-nek 38 polgármestere van a megyében). A legtöbb pártot váltó településvezető vagy helyettese a „közösség érdekeinek” szem előtt tartására hivatkozva állt át a kormányzó pártok soraiba.
A PNL megyei vezetője és az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) megyei társelnöke, Ciprian Dobre úgy véli, a 2012-ben megválasztott tisztségviselők több mint 90 százaléka nem váltott pártot és az idő majd őket fogja igazolni, a távozók pedig elveszítették a mandátumukat.

A szászrégeni eset

Szászrégen alpolgármesteréről, a liberális színekben mandátumot szerzett Daniel Gligáról korábban az a hír járta, hogy felhagy a politikával és a közigazgatással, most mégis átállt a PSD-be. A PSD megyei elnöke, Vasile Gliga szerint azonban valószínű, hogy kilép a közéletből, de csak az államfőválasztás után. A politikai civakodás azután robbant ki a Maros-parti városban, miután majdnem a teljes liberális vezetőség és tanácsi frakció átállt a szociáldemokratákhoz, és a PNL helyi vezetője, Cristian Chirteş zsarolással és fenyegetéssel vádolta meg a PSD-seket. Maria Precup szociáldemokrata polgármester szerint az önkormányzati testületben továbbra sem politizálni, hanem „objektív, szükséges, átlátszó döntéseket” kell hozni, a nyomásgyakorlásra vonatkozó vádakat pedig cáfolta, szerinte nem zsaroltak és nem is lehetett volna mivel zsarolni a szóban forgó önkormányzati képviselőket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában

A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában
2025. május 05., hétfő

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét

Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét
2025. május 05., hétfő

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán

Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán
2025. május 05., hétfő

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében

Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.

Medvét fogtak be Segesváron
Medvét fogtak be Segesváron
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.

Koronkán dupla tétje van a választásnak
Koronkán dupla tétje van a választásnak
2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

2025. május 04., vasárnap

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján

Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján
2025. május 04., vasárnap

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi

Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi
2025. május 02., péntek

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek

Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek
2025. május 02., péntek

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben

Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben