
Hétfőn délben 12 órakor kerül sor Kóródszentmártonban a két megyét, Marost és Szebent összekötő megyei út hivatalos átadására.
2012. október 19., 17:282012. október 19., 17:28
2012. október 19., 17:402012. október 19., 17:40
A 142 C jelzésű megyei út Kóródszentmártonból indul, áthalad Zágor községen, majd Csatófalván, itt kapcsolódik be a 142-es jelzésű Szeben megyei útba, amely Erzsébetvárosba vezet. A 27 kilométer hosszúságú útszakasz nagy része Maros megyében van, ezzel lényegesen lerövidül a Kis-Küküllő menti településekről való átjutást a Szeben megyei Erzsébetvárosba.
Az útjavítást a 2007-től 2013-ig tartó Regionális Operációs Program keretében végezte a két megye. A teljes feljavítás és korszerűsítés értéke eléri a 24 millió lejt, ebből 18 millió vissza nem térítendő kölcsönből származik. A munkálatokra 45 hónapos időszakot irányoztak el, befejezésükre november 20-án kellett volna sor kerüljön. Határidő előtt kerül sor az útszakasz átadására, ilyenformán egy teljes hónapot nyertek az útászok. A projekt keretében Maros megye területén 20,5 kilométer megyei utat újítottak fel, ami biztonságosabbá teszi a közlekedést, egyszersmind lerövidíti a menetidőt a Kis-Küküllő menti települések és Nagy-Küküllő-parti Erzsébetváros, áttételesen Szeben megye között.
Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.
Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
szóljon hozzá!