Ismeretlen tettesek feketére mázolták a búzásbesenyői helységnévtábla magyar feliratát, a Nyárádszeredához tartozó Székelymoson helységnévtábláját pedig piros festékkel kenték le.
2016. december 01., 18:322016. december 01., 18:32
A Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére Kerelőszentpál község polgármestere, Simon István, aki maga is búzásbesenyői lakos az esetről még nem tudott, mert nem tartózkodik otthon.
„Évente legalább kétszer lefestik a magyar feliratokat a búzásbesenyői, kerelőszentpáli és marosugrai helységnévtáblákon, szokás szerint egy éjszaka alatt mennek végig ezen a távon. Mi a hozzánk tartozókat mindig kicseréljük, most is így lesz” – mondta a községvezető.
Nemcsak Búzásbesenyőben festegettek, hiszen Barabás Miklós Facebook-oldalán közzétett egy fényképet, amely a Nyárádszeredához tartozó Székelymoson lefestett helységnévtábláját örökítette meg.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.
Az önkéntes tűzoltók is segítettek a marosvásárhelyi és mezőbándi hivatásos tűzoltóknak szerda délután, hogy megfékezzék a 11 hektáron pusztító tarlótüzet a mezőbándi községhez tartozó Hidegvölgyben.
Késsel fenyegetve csikartak ki egy idős férfitől 16 ezer lejt 20 méternyi ereszcsatorna felszerelésének „árát” négy ismeretlen, a férfi feljelentést tett a rendőrségen. Az elkövetőket 24 órára őrizetbe vették.
Meglepetés fogadta a Maros megyei hegyimentőket a Tiha-nyeregben: mire kiérkeztek, hogy kicseréljék a menedékház betört ablakát, valaki már elvégezte helyettük a munkát.
szóljon hozzá!