Helyiektől helyieknek helyit

A lényeg, hogy helyben maradjon a pénz és tudjunk mindent elintézni egy adott településen – így összegezhető a Marosvásárhelyen három éve létező GóbéKártya-projekt. A csatlakozott cégek a hétvégén ötödik kiállításukat tartották.

Gáspár Botond

2014. február 02., 16:212014. február 02., 16:21

2014. február 02., 16:332014. február 02., 16:33

Ötödik alkalommal szervezték meg a GóbéExpót péntektől vasárnap késő délutánig, a rendezvénynek ezúttal a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnoka adott otthont. Molnár József főszervező, ötletgazda portálunknak elmondta, a Góbé kártya és a vásár is azt a célt szolgálja, hogy összefogásra buzdítsa a helyi vállalkozásokat és a lakosságot is, továbbá szociális célokat is figyelembe vesznek, a mostani seregszemlén ugyanis a Dorcas gyermekotthon tevékenységével ismerkedhettek meg az érdeklődők, illetve ajánlhattak fel támogatást. „Alapelvünk az, hogy ne egymás konkurenciája legyünk, hanem összefogva kölcsönösen támogassuk egymást. Éppen ezért a Góbé-kártya csoportjához minden szakterületről egy településről egy cég csatlakozhat, azaz például Marosvásárhelyről egyetlen fogászattal kötünk szerződést, és ugyancsak egy-egy fogászat lehet tagunk mondjuk Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről vagy Szovátáról. A kártyákat a cégek osztják ki azoknak, akiknek akarják, főként a visszatérő vásárlóiknak, a kártya-tulajdonos pedig a hálózathoz tartozó összes cégnél kedvezményben részesül” – ismertette a működési alapelvet a szervező.

A három éves múltú kezdeményezéshez immár hetven cég társult, és több mint nyolcezer kártya van forgalomban. „Marosvásárhelyt nagyjából lefedtük, a mostani vásáron meghívottként jelen vannak székelyudvarhelyiek és csíkszeredaiak, mert Székelyföldön akarunk terjeszkedni, majd Erdély teljes területein. A kezdeményezés nem korlátozódik a magyar tulajdonú vállalkozásokra. Azt szeretnénk, hogy egy településen majdnem mindent el lehessen érni, van poliklinika, fogászat, ügyvédi iroda, autómosó, kantin, kávézó, autóalkatrész- és élelmiszer-bolt is. Nagyon jól kezdett működni az egymás közötti üzletelés, vagyis például a fogorvos az adott autószervízbe viszi a gépkocsiját, az ügyvéd pedig a fogorvost keresi fel, az autószerelő pedig az ügyvédhez fordul segítségért. Lényeg, hogy helyben maradjon a pénz” – tudtuk meg Molnár Józseftől.

Ami a mostani vásárt illeti, gyér volt az érdeklődés, a szervező és a vásárosok szerint valószínűleg azért, mert eddig a Promenada Mallban tartották, ahol adott volt a vásárlóközönség, most viszont anyagi okok miatt a színház előcsarnokában várták az érdeklődőket a húsz cég képviselői.
A GóbéKártya-programról többet a www.gobecard.info honlapon lehet megtudni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 30., vasárnap

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések

Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés