Határozatot fogadtak el a marosvásárhelyi hagyományos utcanevekről

Nem volt bojkott, csütörtökön sorozatban szavaztak az RMDSZ-es önkormányzati képviselők a marosvásárhelyi tanácsülésen. Négy PSD-s tiltakozással elfogadták a harminc hagyományos utcanevet tartalmazó határozatot, amely többek között a Kossuth Lajos nevet is tartalmazza. Szintén rábólintottak arra, hogy a 2015–2016-os idényben is támogatják a sportklubokat.

Simon Virág

2015. május 28., 18:122015. május 28., 18:12

2015. május 28., 18:162015. május 28., 18:16

A pörgősen zajló soros tanácsülés kezdete előtt Peti András azt javasolta, hogy az utolsó napirendként szereplő, hagyományos utcanévtáblákról szóló tervezet a 46. pontról kerüljön az első helyre. Nem az első, hanem a tizenegyedik helyre került, de így is megelőzte a sporttámogatásokról szóló tervezetet. Mint korábban beszámoltunk róla, a hagyományos elnevezéseket tartalmazó tervezetet az RMDSZ-frakció nyújtotta be, s többségében magyar utcaneveket tartalmaz, mint például a Klastrom, Sáros, a már említett Kossuth Lajos utca. A tervezetet négy tanácsos nem szavazta meg.

Az ülés után Peti András érdeklődésünkre elmondta, hogy eredetileg két tervezetet nyújtottak be, egyik a most elfogadott, a másik az egész utcanév kétnyelvű változatát tartalmazza. „Sajnálatos módon a városháza új jegyzője sem hagyta, hogy felkerüljön a napirendi pontok közé ez, a minden utcát tartalmazó tervezet. Egyelőre nem kaptuk meg a hivatalos indoklást, hogy miért nem, de ha kézhez kapjuk, akkor meg fogjuk támadni a közigazgatási bíróságon, minden RMDSZ-es tanácsos külön-külön. A most elfogadott tervezet nem a másik tervezetet helyettesíti, hanem a köznyelvben használt utcanévformákat tartalmazza, s remélem, hogy nem támadják meg és gyorsan kikerülnek a házfalakra. Hangsúlyozom, hogy szó sincs arról, hogy ezzel félretennénk a valódi kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének kérdését” – mondta az alpolgármester emlékeztetve, hogy sajnálatos módon már született egy elsőfokú bírósági határozat, amely kimondja, hogy a városháza nem diszkriminál akkor, amikor nem teszi ki a kétnyelvű utcanévtáblákat.

Bár az Országos Korrupcióellenes Hatóság (DNA) korábban vizsgálódott a sportkluboknak nyújtott jelentős támogatások ügyében, az önkormányzati képviselők elfogadták, hogy a 2015–2016-os idényben is érvényes lesz az együttműködési szerződés, és közpénzekből támogatják a klubokat. Peti Andrást megkérdeztük, hogy mekkora összeget hagytak jóvá, de többszöri kérdésünk ellenére sem mondott konkrét összeget, csupán azt hangoztatta, hogy az előző évekhez hasonlítva legalább 20 százalékkal kisebbet. „A támogatások összege folyamatosan csökkent, mert először segítettük a klubokat, hogy jó eredményeket tudjanak elérni, s minden lokálpatrióta örvendhessen, hogy kedvenc csapata jól szerepelt. De miután már meg tudnak állni a saját lábukon, fokozatosan kevesebb támogatást nyújtunk nekik” – nyilatkozta Peti András.

A csütörtöki ülésen azt is jóváhagyták, hogy a városháza szakigazgatóságai készítsenek egy tanulmányt, amelyből kiderül, hogy az önkormányzatnak érdemes-e társtulajdonosként beszállni a Marosvásárhelyi ASA labdarúgó egyesületbe. A kérdésben a tanácsosok a tanulmány ismeretében dönthetnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés