Fotó: Boda L. Gergely
Háromnapos rendezvénysorozat keretében ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karának végzős hallgatói június 2–4. között.
2016. június 01., 17:442016. június 01., 17:44
2016. június 04., 21:342016. június 04., 21:34
A rendezvénysorozat – amelyen részt vesz a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezető-helyettese, Brendus Réka, valamint Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál is – csütörtökön 18 órakor kezdődik az immár hagyományos kocogással, amelynek útvonala a Deus Providebit Tanulmányi Ház épületétől a Sapientia koronkai campusáig tart. A kocogás során öt helyszínen (Deus Providebit Tanulmányi Ház, Bolyai téri Pszeudoszféra, Poklos híd, Fortuna megálló, Corina megálló) csatlakoznak a tizenegy ballagó szak hallgatói. A testmozgás után az egyetem udvarán gulyásozásra kerül sor, 21 órától pedig hajnalig tartó buli zárja az első napot. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem központi évzárójára és ballagási ünnepségére június 4-én, szombaton 10 órától az egyetem aulájában kerül sor. A ballagási rendezvénysorozat június 5-én, vasárnap a 21 órától kezdődő kosaras bállal zárul.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
szóljon hozzá!