
Fotó: Török Ferencz
Maros megyei (és nemcsak) gyerekeknek, családoknak szóló programsorozattal rukkol elő a Vásárhelyi Forgatagot szervező Marosvásárhelyért Egyesület jövő évben.
2015. december 16., 19:242015. december 16., 19:24
2015. december 16., 19:282015. december 16., 19:28
A jövő év július elejére tervezett Gézengúzok gyerekfesztivált családos fiatalok kezdeményezésére szervezik meg, kísérletet téve arra, hogy szülő és gyermek számára izgalmas, tanulással, nevetéssel és szórakozással egybekötött programot, azáltal pedig minőségi időtöltést biztosítson.
A rendezvény középpontjában a gyerekek állnak, és a programokat is úgy tervezik, hogy azok az egyévestől a 12 évesekig mindenki számára élvezhetők legyenek. Ez azt is jelenti majd, hogy az ott eltöltött idő, a programokon való részvétel, a játékok kipróbálása nem csak a gyerekek, de a szülők számára is emlékezetes élményt, a családi kötelék megerősítését nyújtja. „Célunk a gyermekek személyiségfejlesztése, a közösségi érzés kialakítása és formálása a kicsikben, erősítése a nagyokban” – hangzott el a szerdai beharangozó sajtótájékoztatón.
A helyszín és az időpont kiválasztásában a szervezők fontosnak tartották, hogy a családok természetközeli, ugyanakkor kulturált és biztonságos környezetben töltsék el a fesztivál három napját. Ezért tudatosan keresték a helyszínt a Nyárád mentén, ahol a táj szépsége mellett az emberek barátságossága is vonzó tényező. Ennek jegyében a 2016. július 8. és 10. között sorra kerülő fesztiválnak a nyárádszentlászlói Pásztortűz Panzió és Gyermektábor ad helyet. A júliusi időjárás lehetővé teszi, hogy a gyerekek számára izgalmas módon a családok sátorban töltsék az éjszakákat, ugyanakkor korlátozott számban panzióban is lesz lehetőség a szállásfoglalásra. A szabadtéri tevékenységekhez szükséges körülményeket a rendezett és hagyományos székely életteret hűen idéző környezet biztosítja, kedvezőtlen időjárás esetén pedig adottak azok a zárt terek is, ahol a programokat meg lehet valósítani.
A táborban való részvételt a szervezők előzetes jelentkezéshez kötik, ugyanakkor a költségvetés töredékét fedező, a hétköznapi emberek zsebéhez igazított belépti díjat is igényelnek. A felnőttek számára 20 lej, a gyerekeknek pedig 2 lejbe kerül a részvétel.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!