Három magyar párt, három megemlékezés a fekete márciusról

Nem csak március 15-én, a magyar szabadságharc kitörésének napján nem tudnak együtt ünnepelni a romániai magyar pártok marosvásárhelyi vezetői, a város huszonöt évvel ezelőtti tragikus eseményeire is külön-külön emlékeznek meg.

Szucher Ervin

2015. március 12., 17:352015. március 12., 17:35

2015. március 12., 17:352015. március 12., 17:35

Hiába próbálkozott egy pártok fölötti, „ökuménikus” megemlékezés javaslatával, Kincses Előd, a huszonöt évvel ezelőtti fekete március egyik főszereplője és áldozata, ötlete nem aratott sikert a romániai magyar politikai alakulatok sorában. Kezdeményezését csak a néppárt civil szervezete, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) karolta föl, mely negyed évszázaddal a „hodáki betörés” után, március 19-én egész napos rendezvénnyel tiszteleg az áldozatok előtt. A csütörtöki eseménysorozat délelőtt fél 11-kor, a marosszentgyörgyi római katolikus templomban kezdődik.

Délután 5 órakor a marosvásárhelyi magyarság huszonöt évvel ezelőtti, időközben elhunyt két vezéregyéniségének, Sütő András írónak és Jakabffy Attila mérnök-tanárnak a sírját koszorúzzák meg a református temetőben. Ezt követően 6 órakor az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban A balkánbajnok című filmet vetítik le, és bemutatják Kincses Előd Marosvásárhely fekete márciusa című könyvének a legújabb, bővített kiadását.

„Sajnálom, hogy még egy ilyen alkalommal sem lehet visszaállítani az 1990-es magyar összefogást, pedig igazán felemelő lett volna, ha együtt tudunk emlékezni. Smaranda Enache és a Pro Európa Liga hajlandó lett volna egy román-magyar kerekasztal-beszélgetést szervezni, ahol helyi és bukaresti értelmiségiek ültek volna, de sem az RMDSZ, sem az MPP nem volt vevő az ötletünkre” – panaszolta el szerkesztőségünknek Kincses.

Az MPP adja meg a hangot

A fekete március emlékének szánt első rendezvényre már e hét végén sor kerül. Szombaton délelőtt 10 órától, a Kultúrpalota kistermében Negyed évszázad címmel szervez konferenciát az MPP politikai háttérintézménye, az Orbán Balázs Akadémia. A rendezvényen a polgáriak és meghívottjaik olyan kérdésekre keresik a választ, mint: hol tart az erdélyi magyarság és Marosvásárhely 25 évvel a kommunista diktatúra bukását követően és meddig görgetjük a fekete március hagyatékát? Miként tehetjük önmagunk számára szerethetővé azt a várost, amelyben napról napra teret veszítünk, illetve milyen multikulturalizmust szeretnénk, vagy milyen multikulturalizmussal tudunk megbékélni? Vitaindítónak a szervezők a Yorick Stúdió 20/20-as című színházi produkciójából készült felvételeket szánták. Résztvevők: a civil szféra részéről Novák Zoltán és László Márton történészek illetve Gagyi József egyetemi tanár, míg a politikumot Kovács Péter és Biró Zsolt képviseli.

Az RMDSZ ragaszkodik a hagyományához

Az RMDSZ és a Bernády György Közművelődési Alapítvány ragaszkodik a több mint másfél évtizedes hagyományhoz. A Borbély László politikai alelnök által vezetett háttérszervezet évente megszervezi azt a kisebbségi szemináriumát, amelynek középpontjában a romániai nemzeti csoportok együttélése áll. Az idén március 20-án, pénteken 1990–2015. március 19-20. – Visszatekintés és jövőkép címmel szerveznek kerekasztal beszélgetést, melynek résztvevői szintén Novák Zoltán és László Márton, valamint Soós Zoltán múzeumigazgató, Gabriel Andreescu és Vasile Cernat egyetemi oktatók. A szervezők ugyanakkor számítanak Moca Rudolf, a Marosvásárhelyi Rádió roma nyelvű műsorának szerkesztőjének, a RomoSapiens Egyesület elnökének, Alina Nelega, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatójának, Petre Roman volt miniszterelnöknek, valamint az RMDSZ több politikusának a jelenlétére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés