
Nagyarányú halpusztulást tapasztalt a Maroson egy maroskecei lakos. Mint a sajtónak elmondta, „vasárnap reggel a Maroson fogasok, csukák, márnák tetemét sodorta a víz.
2015. szeptember 30., 21:492015. szeptember 30., 21:49
Feltételezések szerint a ludasi cukorgyárnál ürítettek melaszt a folyó vizébe, ez okozta a halak pusztulását. A környezetőrség azt nyilatkozta, hogy bevizsgálták a folyó vizét azon a szakaszon, ahol a halak pusztulását jelezték, s megteszik a szükséges intézkedéseket.
A Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség egyik név nélkül nyilatkozó szakfelügyelője portálunknak elmondta: az előzetes vizsgálatok szerint a cukorgyár a szerves anyagokat tartalmazó iszapot ürített nem csak az erre kijelölt tározókba, de a folyó vizébe is. A környezetőrség munkatársai már vasárnap értesültek a dologról, kiszálltak a helyszínre, mintát vettek a folyóvízből, hogy elvégezzék a laborvizsgálatokat.
Az eredmények várhatóan péntekre lesznek meg, s ha a laborvizsgálatok is igazolják az iszapürítést, tetemes bírságot szabhatnak ki a cukorgyárra.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!