A hideg ellenére sokan látogattak el Nyárádszeredában a hétvégén szervezett vásárba. Mind a szervezők, mind a résztvevők elégedettek voltak a hangulattal, és már a jövő évi rendezvényre gondolnak.
2016. december 18., 19:212016. december 18., 19:21
Az első alkalommal szervezett téli vásárral nem vallott szégyent a városháza. Habár hideg volt, már délutántól birtokba vették az emberek a felújított főtéri részt, ahol helyi és a településhez kötődő termelők és kézművesek kínálták portékáikat. A fabódékban hús- és tejtermékeket lehetett kóstolni, világos, barna és korlátozott mennyiségben piacra dobott mézes ünnepi sört, tucatnyi pálinkafélét, forralt bort vagy forró csokit, teát, és volt sült kolbász, kürtőskalács is. A tér felső részében helyi kézművesek szőtteseket, gyertyákat, festett tárgyakat, horgolt dísztárgyakat, varrottasokat, méz- és viaszfigurákat kínáltak eladásra.
A gyerekek számára programokról is gondoskodtak: pénteken a Háromszék Táncegyüttes mesejátékát láthatták, este a téren a helyi általános iskola kórusa mutatott be műsort. Szombat este stand up komikus hozta meg a felnőttek kedvét, de helyi ifjú zenészek is felléptek, a művelődési házban a Háromszék Táncegyüttes folklórelőadását tekinthették meg az érdeklődők, míg a téren a jobbágyfalvi férfikórus énekelt karácsonyi dalokat.
A rendezvény ötlete lassan épült fel, amikor a főtér ezen részének rendezése a végéhez közeledett, többen javasolták egy megnyitó szervezését, így lett szalagvágás helyett vásár a helyszínen – mondta el lapunknak Tóth Sándor polgármester, hozzátéve, hogy a százezer eurós beruházást a kitűzött három hónap alatt el is végezte a kivitelező. Talán ez volt az első olyan cég, amely az ütemtervet betartva dolgozott. Az elöljáró nagyon elégedett a hétvégével, mert a helyiek érdeklődtek, kijöttek a térre, vásároltak, és olyanok is megjelentek, akiket közösségi eseményekre nem lehetett eddig kimozdítani. Szerinte a rendezvény elérte a célját: a szeredaiak értékelik azt, amit helyi adottságokból nyújtani tudtak, és egy kis időre közelebb kerülhettek egymáshoz az emberek.
A helyi születésű Novák Csaba Zoltán újdonsült szenátort is a téren találtuk szombat este: amikor hallott a vásárról, elhatározta, hogy hazajön és meglátogatja. Fontos, az embereket megmozgató közösségi rendezvényként jellemezte a vásárt.
Hasonlóan vélekedtek a lakosok is. Kolozsvári Anna szerint jó ötlet volt a vásár, végre Szeredában is történik valami. Míg ebben az időszakban mindenhol vásárok vannak, kivilágított közterek, addig itt csak két feldíszített fenyőfa jelezte az ünnepet. Kiss Gyopárnak is nagyon tetszett a feldíszített, kivilágított tér, a faházikók és a kézműves vásár, Butyurka Pétert is az ragadta meg, hogy a helyi kézművesek kerültek előtérbe. Mindenki úgy véli, hogy jövőre még nagyobb lesz a rendezvény és a tömeg, így Kacsó István és egyesek már tovább ötleteltek: a téli vásárral egy időben egy korcsolyapályát is megnyitnának a helyieknek.
Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.
Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
szóljon hozzá!