Fotó: Boda L. Gergely
A Dózsa György út, az 1918. december 1. és a Köztársaság utca részleges felújítását tervezi a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal. A munkálatokra azonban egyelőre várni kell, ugyanis a helyi költségvetésben nincs pénz ekkora beruházásra. A tervekről és elképzelésekről Dorin Popistannal, a műszaki osztály igazgató-helyettesével beszélgettünk.
2016. július 06., 12:342016. július 06., 12:34
2016. július 06., 12:352016. július 06., 12:35
A városháza honlapján megjelent közlemény szerint a hivatal fel szeretné újítani a Köztársaság és a December 22. utcát a főtértől a város Szászrégen felé vezető kijáratáig. A járdaburkolatot is kicserélnék, valamint a Köztársaság tér jobb oldalán parkolóhelyeket alakítanának ki. Szintén a főtéri útkereszteződéstől kezdenék meg az 1918. december 1 utca korszerűsítését, de nem teljes egészében. Mivel a tavalyi munkálatok során a volt Gecse Dániel és Tulipán utca közötti részen a járdákat már felújították, ezt a szakaszt nem iktatták be a tervbe. A harmadik munkálat a Dózsa György utat érinti, amelyet a főtértől a Termés utcáig újítanának fel. Mindhárom útszakasz korszerűsítésétől a városháza azt reméli, hogy egyszerűsödik a gépkocsiforgalom, és javul a gyalogosok számára fenntartott helyek kihasználtsága is.
Dorin Popistantól megtudtuk, hogy egyelőre nem kell újabb utcalezárásokra és munkagépekre számítanunk. „A városháza honlapján tájékoztatásképp jelent meg a három terv. Azt szeretnénk, hogy a város lakossága tudjon róla, mit tervezünk, s ha hozzá akar szólni, megtehesse. Mindhárom munkálat esetében elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, s készítjük a határozattervezeteket, amelyeket az újonnan megválasztott tanácsosok elé terjesztünk” – mondta az aligazgató. Amennyiben ezeket elfogadják az önkormányzati képviselők, elkezdődik az engedélyek beszerzése és a kivitelezési terv elkészítése.
A munkálatok értéke egyenként 16 millió lej körüli, amelyből kétmillió a tervezés, a többi a kivitelezés. „Idén az utcajavításokra, beruházásokra a helyi költségvetésben valamivel több mint hat millió lej van belefoglalva, amelyet remélhetőleg a költségvetés kiegészítésekor még újabb összegekkel toldanak meg. De a fent említett három munkálatot semmiképp nem tudjuk helyi pénzforrásokból kivitelezni. Már csak azért sem, mert a tervező cég szerint a betervezett munkálatokat három hónap alatt lehet kivitelezni, s ez csak úgy lehetséges, ha már a teljes összeg megvan a munkálatokra. Ahogy a tanácsi határozat és kivitelezési terv kész lesz, mindhárom iratcsomót átadjuk a pályázatokkal foglalkozó szakigazgatóságnak, hogy próbáljanak meg kormányzati és uniós alapokat lehívni” – mondta Popistan.
A nagylélegzetű munkálatok szerepelnek a város 2016–2023-as évekre szóló fejlesztési tervében, így a szakember reméli, hogy könnyebben sikerül pályázati pénzeket lehívni kivitelezésükre.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!