Fotó: RMDSZ
A Gyermekeink jövője a tét! címmel állítottak össze egy tízpontos politikai programot az RMDSZ Maros megyei képviselő- és szenátorjelöltjei, amiben biztonságos, élhető jövő megteremtését célzó törekvéseket összegeztek. „Minden törekvésünk végső célja az, hogy az ifjabb nemzedék szülőföldjét tekintse otthonának” – hangsúlyozták a dokumentum csütörtöki bemutatóján a jelöltek.
2016. november 17., 18:302016. november 17., 18:30
A RMDSZ Maros megyei új parlamenti csapata többek között arra vállalkozik, hogy megteremtsék a feltételeket ahhoz, hogy a magyar nyelv hivatalos legyen ott, ahol a magyarok többségben élnek, hogy lehessen magyarul is ügyet intézni minden olyan településen, ahol a lakosság legalább egytizede magyar. Elfogadhatatlannak tartják a Római Katolikus Teológiai Gimnázium körül kialakult helyzetet, mint fogalmaztak, egyetlen kisebbségi iskola működését sem sodorhatja veszélybe az állam valamelyik intézménye. Olyan törvényes keretek megteremtésére vállalkoznak, amelyek révén több magyar embert kerülhet vezető beosztásba, ugyanis az nem elfogadható, hogy a megye intézményeiben a magyar lakosság ma sincs a számarányához mérten képviselve. Példaként az állami kórházakban dolgozó orvosok helyzetét említették, hiszen ott a magyarok aránya 30 százalék alatti.
A jelöltek prioritásként tekintenek az észak-erdélyi autópálya megépítésére vagy az orvosok külföldre történő elvándorlásának megakadályozására is. A hosszú távon kiszámítható mezőgazdasági támogatásokat és a telekkönyvezés 2020-ig történő befejezését szorgalmazzák.
Tizennyolc éves nő tett panaszt a szovátai rendőrségen, miután élettársa július és augusztus folyamán többször bántalmazta és megfenyegette őt. A férfi a Maros megyei rendőrség munkatársa.
Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.
A Marosvásárhelyi Állatkert 61. születésnapján merész műsorral lepték meg a közönséget: kifutóvá vált az oroszlánketrec szombat este. Hajnal Zsuzsanna különleges divatbemutatója egyszerre volt kulturális élmény, tudatos üzenet és világpremier.
Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.
Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
szóljon hozzá!