Gyalogos és biciklisbarát közlekedési tervet szeretnének a marosvásárhelyi civilek

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Elfuserált, nem a közlekedéskultúra szempontjából Romániánál fejlettebb európai országokban bevált módszer alapján készül Marosvásárhely urbanisztikai mobilitási terve – vélik a téma civil szakértői, ezért javaslatokat fogalmaztak meg a stratégiai megvalósítással kapcsolatban. A városháza illetékese szerint a kritika túl korai, hiszen el sem készült még a terv.

Gáspár Botond

2016. szeptember 29., 14:392016. szeptember 29., 14:39

A Marosszéki Közösségi Alapítvány, az unDAverde Egyesület, a Pro Biciclo Urbo, a Fókusz Öko Center és az AMPER Egyesület képviselői a marosvásárhelyi mobilitási tervvel kapcsolatban kifejtették: a városháza által versenytárgyalás útján megítélt győztes elképzelés elfuseráltnak tűnik, a beruházás összege pedig túl kicsi.

„Nagyon örültünk, hogy a polgármesteri hivatal meghirdette ezt a licitet, a feladatfüzet elvárásai azonban lehangoltak. A terv ismét a személygépkocsik szempontjából közelít a mobilitás növeléséhez, és nem a forgalommendzsment, a város élhetőbbé tétele oldaláról. Vagyis a közúti forgalom zsúfoltságát akarják megoldani, nem arra törekszenek a tervben, hogy a lakosságot az autóhasználat csökkentésére biztassák, közlekedési alternatívákat kínáljanak” – ismertette a Marosszéki Közösségi Alapítvány ügyvezető igazgatója, Gál Sándor. Hozzátette, a közlekedéskultúra alapján Romániánál fejlettebb nyugat-európai városokban a hasonló stratégiák kidolgozásakor a fő szempont, hogy a lakosságnak különböző alternatívákat – gyalogutak, kerékpársávok, tömegközlekedés (autóbusz, troli, villamos, metró stb.) – kínáljanak arra, hogy A pontból eljussanak B pontba, és a lehetőségek közül mindenki saját belátása szerint választhat.

Külföldi tanulmányok alapján a sorrendben legelöl a gyalogosok, utánuk a biciklisek, a tömegközlekedés, és legvégül a gépkocsiforgalom szerepel, a romániaiakban (a marosvásárhelyiben is) pedig első az autósok, motorosok és a teherforgalom érvényesülése, majd a tömegközlekedés, a gyalogosok és a legvégén a kerékpárosok. Nem beszélve arról, hogy a – bemutatott adatok alapján – Romániában átlagosan 250 személygépkocsi jut 1000 lakosra, Marosvásárhelyen ez az arány 370 autó/1000 lakos.

„Egy ilyen terv nem autó-, hanem emberközpontú kell legyen, célja pedig az életminőség növelése, a közlekedési eszközök közötti arány elmozdítása a fenntarthatóság szempontjából előnyösebbek felé. Azaz nem plusz sávokat és útszakaszokat kell építeni, hanem ezekből csökkenteni a gyalogosövezetek, a kerékpársávok és a tömegközlekedés javára. Ehhez pedig interdiszciplináris csapatokat kell felállítani, a szakemberek monitorizálják a forgalmat, a felmérések alapján tanulmányokat készítsenek és kövessék a megvalósításokat. Konkrét célt kell kitűzni, például Bécsben 25 százalékra akarják csökkenteni a gépkocsi-használatot, azaz 100 esetből csak 25-ször üljenek autóba a lakosok” – mondta Gál Sándor.

Az urbanisztikai mobilitási terv elkészítésére kiírt versenytárgyalást egy nagyváradi cég nyerte el – amelynek tevékenysége a civilek szerint eddig nem terjedt ki hasonló tanulmányok elkészítésére – szeptember 19-ei odaítéléssel, 49 900 lej (11 220 euró) értékben, és kilencven nap alatt akarják megvalósítani. A civilek keveslik az összeget – az unDAverde Egyesület képviselője, Georgiana Branea szerint Szászrégenben 30 ezer eurót ítéltek meg egy ilyen tervre – és a határidőt is, ugyanis több helyszínen kellene átfogó felméréseket és szimulálást végezni, a teljes stratégia kidolgozása pedig egy-másfél évet venne igénybe. Emeletes és föld alatti parkolók létesítése például egy lehetőség, de ezeket nem a főtéren képzelik el, mert az „meghívó a sofőröknek”, hanem például a színház vagy a Mures Mall mögött.

A civilek szerint egy ilyen projekt stratégiai fontosságú és integrált kell legyen, nemcsak a főtérre és környékére összpontosítani, hiszen befolyással bír a város fejlődésére és jövőjére. Kimutatások szerint például a gyalogosövezetekben gazdaságnövekedés tapasztalható, nő az üzletek bevétele. „Arra akarjuk felhívni a figyelmet, hogy ne siessék el, mert a városképről van szó. Valós párbeszédet szeretnénk, azt, hogy kezeljék partnerként a civil szférát, mert a Critical Mass is jól mutatja, hogy hány ember érintett” – fogalmazott Gál Sándor. A kerékpárosok számára petíciót indítottak, amelyben a bicikliseknek kérhetik a kerékpársávok építését A-ból B-be, azokon az útvonalakon, amelyeket a nemrég végzett felmérés során megjelöltek, mint fő közlekedési útvonaluk. Erre azért is szükség van, mert a jelenlegi törvények értelmében a 14 éven aluli gyerekek nem közlekedhetnek kerékpárral az úttesten és a járdán sem, tehát a családok számára az egyetlen törvényes lehetőség a kijelölt kerékpársávok.

A hivatal álláspontja

A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal kommunikációs osztályának tanácsadója, Cosmin Blaga megkeresésünkre elmondta: a vádakat rosszindulatúaknak minősítik, ugyanis az urbanisztikai mobilitási terv elkészítésének odaítélésére közzétett hirdetés augusztus 8–18. között a hivatal honlapján elérhető volt, a feladatfüzetet a jogszabályoknak megfelelően állították össze, a városháza illetékesei által saccolt szükséges összeg pedig 130 ezer lej volt. „A feladatfüzetbe olyan követelményeket írtunk, amelyeket a jogszabály megkövetel, és a törvény értelmében a licitre jelentkezett ajánlatok közül a legalacsonyabbat választottuk, ez volt a majdnem 50 ezer lej. A győztes cég már készített hasonló tervet Nagyváradon és Aradon. A felhozott érveket elfogadhatatlannak tartjuk, hiszen a terv még nem készült el, még nincs, amit megítélni, hogy jó-e vagy rossz, a győztes cég ugyanis jelenleg ezen dolgozik, amire kilencven napja van. Az urbanisztikai mobilitási terv szükséges az Általános Városrendészeti Tervhez (PUG). Rosszindulatú a megnyilvánulás, annál is inkább, mert az elmúlt időszakban mi több kerékpáros és mobilitási projektet szerveztünk közösen, és soha nem jelezték ellenvetéseiket” – fogalmazott a városháza illetékese.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe