Fotó: Veres Réka
Többször beszámoltunk arról, hogy a Milvus Csoport által bekamerázott sáromberki gólyafészekbe idén nem tértek vissza a gólyák. Ez a helyzet mostanra megváltozott.
2016. május 22., 15:282016. május 22., 15:28
A csoport a honlapján számolt be a fészek sorsáról, a lelkes követők pedig március végétől május közepéig végignézték, amint a megfigyelt gólyafészek felső része lassan elfogy a szemtelen csókák és a szomszéd fészekben költő gólyák fészekanyag-lopkodása miatt. Néha megjelent egy-egy gólya a fészekben, még színes gyűrűs madár is borzolta a kedélyeket, de egészen mostanáig gólyapár nem foglalta el a fészket.
„A gólyabarátok lassan feladták a reményt, mi sem adtunk sok esélyt annak, hogy május 10-e után még változás történjen – de szerencsére május 16-án megtörtént a „csoda”: a fészekben megjelent egy gólyapár, és 18-án végre nem fogy, hanem gyarapodik a fészek” – írja a Milvus Csoport hivatalos honlapján. A megtelepedett gólyapár valószínűleg fiatal (3-4 éves) madarakból áll. Nagyon meg vannak késve a költéssel, de ha igyekeznek a tojásrakással, akkor még van esélyük fiókákat felnevelni.
A kamerával felszerelt gólyafészket ITT lehet megnézni.
Ujfalvi-Veres Dorothea az egyetlen magyar diák Maros megyében, aki idén tízest szerzett a román érettségin. Sikerének titka gyerekkoráig nyúlik vissza: a szülői példa, a nyitottság és a hétköznapi nyelvhasználat szinte pótolhatatlan.
Marosvásárhelyre látogatott Alexandru-Florin Rogobete egészségügyi miniszter, aki megtekintette két új egészségügyi létesítmény építkezését, és kórházi ebédet fogyasztott, „példaértékűnek” nevezve a menüt.
Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.
Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.
Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.
Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.
Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.
Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
szóljon hozzá!