
Fotó: Boda L. Gergely
A jó hangokat keressük és az érdekes figurákat, semmiképpen sem az átlagosat – szögezte le rögtön az X-Faktor marosvásárhelyi válogatójának legelején Gáldi Zoltán, a casting felelős szerkesztője. Hozzátette: évről évre ő jön jelölteket válogatni az RTL Klub tehetségkutatójába, s mindig volt olyan, aki bekerült a műsorba.
2014. március 20., 13:422014. március 20., 13:42
2014. március 20., 17:342014. március 20., 17:34
Az RTL Klub tehetségkutatója, az X-Faktor az erdélyi közönség egyik kedvenc műsora is. Minden évben van erdélyi versenyző is, többek közt ezért tartanak előválogatót határon túl is a szerkesztők. Idén három helyszínen szerveztek meghallgatást, kedden Kolozsváron, szerdán pedig a marosvásárhelyi Jazz Klubban hallgatták meg a jelentkezőket. Csütörtökön Sepsiszentgyörgyön folytatják.
Budapestre lehet továbbjutni
Bár a válogató 14 órára volt meghirdetve, csupán 15 órakor kezdődött el, így volt időnk faggatni a stábtagokat is. A határon túli casting felelős szerkesztője Gáldi Zoltán, aki évről évre visszatér jelölteket válogatni az erdélyi magyarok közé.
„Többször voltam már itt, és hála az égnek mindig találtunk erdélyi magyart, aki be is került a műsorba. A keddi kolozsvári válogatón is volt olyan jó hangú jelölt, aki szinte biztos, hogy bekerül a műsorba” – mondta Gáldi Zoltán. Hozzátette: a válogatás folyamata hosszas, az RTL Klub meghirdette a válogatót, lehetett e-mailen jelentkezni, de akár a helyszínen is dönthet úgy valaki, hogy kipróbálja magát. A jelölteknek énekelniük kell alapzenére, valamint zene nélkül is, ezt a stáb videóra rögzíti, majd az alapján dönti el a műsor főszerkesztője, és zenei producere a szerkesztőkkel közösen, hogy ki jut tovább. A továbbjutónak azonban már fel kell utaznia Budapestre, hogy a mentorokat is meggyőzze: benne van az X.
Legyen picit vidám, picit beszélgetős
Kérdésünkre Gáldi elárulta, Marosvásárhelyen is a jó hangokat, valamint az érdekes figurákat keresik. „Nem érdekes az, hogy ha valaki kiáll a színpadra, kezét a combjára teszi és egy helyben elénekel valamit szárazon. Azzal nem igazán tudnak azonosulni a nézők, kell valami, amitől kitűnik a többi közül, ne legyen átlagos. Nyilván a hang a legfontosabb, de kell hozzá körítés. A jó jelölt legyen picit vidám, beszélgetős, merjen megnyílni az emberek felé. Ha érdekes személyiség, de a hangja átlagos, lehet úgy döntünk, érdemes foglalkozni vele, mert nagyon jó énektanárok vannak az X-Faktorban, s fel lehet javítani az átlagos hangot is” – avatott be a kulisszatitkokba a szerkesztő.
Kurd népdallal Törökországból
A népszerű műsor válogatójának híre ment Marosvásárhelyen, így folyamatosan érkeztek a jelöltek. Legtöbben baráti körrel érkeztek, hogy legyen, ki drukkoljon nekik, mások édesanyjukkal, vagy épp biztató tanárral jöttek. Nem csak Marosvásárhelyről özönlöttek a sztárjelöltek, Gyulakuta, Maroskeresztúr mellett volt például Brassóból vagy Szatmárnémetiből érkezett résztvevő is. A legmesszebbről azonban talán Rıdvan Başaran jött, ugyanis ő törökországi kurd, jelenleg azonban az Erasmus-program keretében a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen tanul, s barátai biztatására jelentkezett a versenybe. Rá jellemzően kurd népdallal szórakoztatta a stábtagokat és az összegyűlt közönséget.
Magát kipróbálni jött a 17 éves Szabó János Szilárd is, aki a Művészeti Gimnáziumban képzőművészetet tanul, de mostanság egyre többet foglalkozik a zenével. „Minden úgy kezdődött, hogy a gólyabálon énekeltem, gyakorlatilag ott fedeztek fel, ugyanis utána felkértek, hogy szerepeljek a Valahol Európában című színdarabban, amit Korpos András rendezett. Ott egy szólóm is volt, és nagyon tetszett az éneklés meg a színpad, így gondoltam, itt is megpróbálkozom. Szeretnék nagyon továbbjutni” – osztotta meg velünk Szabó János Szilárd. Megjegyezte, hogy végignézte a műsor összes adását, kedvencének számított a Vastag testvérpár még az első műsorból. A fiatalemberhez hasonlóan sokan mások is reménykedtek, hogy az egykori X-Faktor kedvenceik nyomdokaiba léphetnek.
Szokatlan gyermekzsivajjal telt meg szombaton a marosvásárhelyi Vártemplom, ahol közös gyermeknapot tartottak a református gyülekezetek. Félezer kicsi, fiatal és felnőtt imádkozott és énekelt közösen.
Mikháza, a kis nyárádmenti falu ad otthont a Limesparknak, amely méltón képviseli a térség kivételes régészeti értékeit. A különleges múzeum szombat délelőtt nyitotta meg kapuit, és ezentúl minden keddtől vasárnapig várja látogatóit.
Rovarirtási akciót szervez Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala szombat éjjel a város valamennyi területén. Azt javasolják, csukják be az ablakokat, ha arra jár a rovarirtó szereket permetező autó.
Több mint 58 kilogramm kannabiszt, kokaint, valamint mintegy 700 ezer lejt és 8 ezer eurót foglaltak le a hatóságok egy Maros, Kolozs és Fehér megyére kiterjedő akció során. Három gyanúsítottat harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek.
Óriástojásból bújt elő a világ legnagyobb madarának fiókája a Marosvásárhelyi Állatkertben. A ritkán látható pillanatot videóra vették.
Hat házkutatást tartanak pénteken Maros megyében a rendőrök egy olyan büntetőügyben, amelyben a halászati jogszabályok megsértésének gyanúja miatt nyomoznak.
Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben, annak érdekében, hogy a jelenlegi négy helyszín helyett egy helyen legyenek elérhetők az egészségügyi szolgáltatások. A kivitelezőt most választják ki, a beruházás húszmillió lejbe kerül.
Ro-Alert riasztásban hívják fel a Maros megyeiek figyelmét, hogy narancssárga viharjelzés érvényes csütörtökön este fél hétig. Több település érintett.
A nők szerepe a szecesszió művészetében témakört ismerhetik meg mindazok, akik június 13-án, szombaton részt vesznek Marosvásárhelyen a szecesszió világnapjának programjain.
Még 2007-ben kezdődött el a marosvásárhelyi fedett jégpálya és multifunkcionális sportbázis építése a Ligetben. Az eredetileg 2009-re tervezett beruházás azonban máig sem zárult le. Befejezéséhez idén további 15 millió lejre van szükség.
szóljon hozzá!