Folytatja a harcot Székelyföld autonómiájáért az SZNT

– Két nappal az autonómiatüntetés után, hideg fejjel és a politikai, illetve sajtóvisszhangok ismeretében, főszervezőként milyen következtetéseket tud levonni?

– Mindenekfölött sikerként könyvelem el. Hamarosan sor kerül a tanulságok levonására illetve a mérlegkészítésre. Addig is örömmel nyugtázhatjuk, sikerült bebizonyítani azt, hogy Marosvásárhely már nem a félelem városa. Akárcsak az ünnepi beszédemben, most is Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármesterét idézném, aki azt mondta, hogy félelemre nem lehet jövőt építeni. Ez vonatkozik román honfitársainkra is, hisz az ország közigazgatási rendszerét nem lehet úgy átalakítani, hogy miközben a legégetőbb ügyet, a székely-magyar kérdést kerülgeti mindenki, a félelem irányítja a román politikai elit gondolkodását.

– Mi zavaróbb a március 10-i esemény kapcsán: a román politikum és sajtó értetlensége vagy az RMDSZ-csúcsvezetők távolmaradása, esetenként ellenhangolása?

– Engedje meg, hogy kezdjem inkább a pozitívumokkal. Nagyon kellemes meglepetést okozott azok a marosvásárhelyi felelős beosztásban lévő román köztisztviselők viszonyulása, akikkel a tüntetés előkészítése során már hetekkel korábban egyeztetéseket folytattam. Mind Dorin Florea polgármesterrel, mind Corneliu Grosu prefektussal, mind a csendőrség és rendőrség vezetőivel végig rendkívül oldott, feszültségmentes, civilizált légkörben nyíltan és őszintén tudtunk beszélgetni. Számomra már az első pillanattól egyértelművé vált, hogy ha nem is képviselünk mindenben azonos álláspontot, de nekik is érdekük a konfliktusmentesség. És nem csak afféle beosztási kötelezettségből. Az értékrendjükbe a demokrácia játékszabályai és a törvényes keretek közötti szabad véleménynyilvánítás lehetősége is belefért. Nem csak azért tettem ezt a kitérőt, hogy ne az elégedetlenségekkel kezdjem, hanem azért, mert ennek a néhány román embernek a korrekt viszonyulását nagyon fontos jelként értékelem.

– Akkor térjünk vissza az eredeti kérdésre, annál is inkább, mivel ez a normális viszonyulás nem volt jellemző a hisztériakeltésre mindig is kapható román hírtelevíziókra.

– Ami a román sajtót illeti, az nem múlta fölül az eddig is ismert átlagos színvonalát. Ezúttal is a szenzációt kereste, és az érdemi információra kevésbé volt fogékony. Mint korábban is elmondtam, az RMDSZ csúcsvezetői közül a tüntetés szervezése kapcsán Kelemen Hunorral tárgyaltam, aki tisztán tudtomra adta, hogy társszervezőként sem ő, sem pártja nem vesz részt a rendezvényen. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy egyetlen RMDSZ-tisztségviselőnek sem tilthatja meg, hogy ott legyen a Postaréten. Elfogadtam az érveit, de bízom abban, hogy jövőre másként lesz. Tény, hogy erről már most el kell kezdenünk azt a párbeszédet, amire Tamás Sándor, Antal Árpád, Borboly Csaba és még egy pár székelyföldi vezető eddig is fogékony volt.

– Mi a következő stáció a cél eléréséhez vezető, mindenképpen göröngyösnek látszó úton?

– A Marosvásárhelyen kifejezett népakaratnak érvényt kell szerezni. Ettől nem tágíthatunk! Petíciónkat, amelyet átadunk a kormány megbízottjának, valamennyi uniós állam bukaresti nagykövetségének, de ugyanakkor eljuttatjuk az Amerikai Egyesült Államok, Kanada és Oroszország diplomáciai képviseletére is, meg kell ismertetnünk az egész világgal. Ugyanakkor várjuk a Ponta-kabinet válaszát. Sürgetni fogjuk, hogy a miniszterelnök fogadja a Székely Nemzeti Tanács küldöttségét, hiszen a népgyűlésen felvetett és a petícióba foglalt kérdésekről tárgyalni kell. A Marosvásárhelyen megjelent harmincezer ember, illetve a világ tizenhat nagyvárosában szolidaritási tüntetést szervező tömeg nyomatékosította, hogy egy fajsúlyos kérdésről van szó, olyanról, amelyet nem lehet szőnyeg alá söpörni. Éppen ezért újra be fogjuk nyújtani Székelyföld autonómiastatutúmát Románia parlamentjében.

– Ki által, hisz az évek során az RMDSZ felső vezetése kilúgozta soraiból azokat, akik évekkel ezelőtt országgyűlési képviselőként letették a parlament asztalára a Csapó György nevével fémjelzett statutúmot?

– Ez egy olyan kérdés, amiben nekem, az SZNT elnökének nem szabad jóslatokba bocsátkoznom. Romániai magyar parlamenti képviselet most is létezik, az én kötelességem az, hogy ennek tagjait felkérjem az új dokumentum előterjesztésére. Ha nem akad egyetlen magyar politikus sem, aki ezt felvállalná, akkor a polgári kezdeményezés eszközéhez folyamodunk, ami a szükséges százezer aláírás összegyűjtését feltételezi.

– Ez viszont még mindig nem elég a tervezet napirendre tűzéséhez. De még ahhoz sem, hogy ha a törvényhozók vitára is bocsátják, az RMDSZ politikusai bent maradjanak a terembe, esetleg fel is szólaljanak.

– Akárcsak a román politikummal, ugyanúgy a magyarral is az autonómia kérdése párbeszéd témáját kell képezze. Hiszem azt, hogy le tudunk ülni és meg tudjuk vitatni, hisz az SZNT és az RMDSZ elképzelése között rengeteg a közös pont. A szövetség sem szeretné, ha Maros, Hargita és Kovászna megyét továbbra is az úgynevezett Középrégióba tagolnák, majd a megyevezetésektől megvonnák a hatásköröket.

– Az utóbbi napokban többször említette, hogy a székelyföldi magyarság számára kedvezőtlen közigazgatási átrendezés esetén, a lakosságnak a polgári engedetlenség eszközéhez kellene folyamodnia. Úgy érzi megérett erre az amúgy békés székely nép?

– A polgári engedetlenség az erőszakmentes tiltakozás demokratikus eszköze. A polgári engedetlenség nem barikádemelést, hanem tudatosságot és kiállást jelent. Azt együtt kell eldöntenünk, hogy milyen formát választunk, milyen fokozatosságot találunk. Mert hogy ennek is megvan az a lélektani szerepe, amely segítségével az embereket hozzá lehet szoktatni. Mint például ahogy a sztrájkot megelőzi a japán sztrájk és a figyelmeztető sztrájk, a teljes útlezárást az egyik közlekedési sáv eltorlaszolása, az adóbefizetés megtagadását megelőzi az adótörlesztések késleltetése. Ha a hatalom nem tárgyal, vagy nem akarja a közösség akaratát figyelembe venni, elindulunk egy úton, mely nagyon sokba fog kerülni Románia kormányának, de az is lehet, hogy az országnak is. Persze nekünk nem ez a célunk, mi tárgyalni szeretnénk. Ha párbeszédre tett erőfeszítés hiábavaló, a legvégső eszköz a polgári engedetlenség. Ismétlem: a legvégső.

– Az elmúlt évtizedek baszk, ír vagy dél-tiroli példáiból kiindulva ennél „végsőbbet” el sem tud képzelni?

– A székely nép a jog népe. A székelység századokon keresztül a jog eszközével küzdött, ezt a levéltárak periratai is alátámasztják. A magyar jogtörténet nem véletlenül szentel külön fejezetet a székely jogtörténetnek. Az évszázadok során sehol nem pereskedtek annyit, mint a székelyeknél. A jog tiszteletben tartása a nép kultúrájának részévé vált. Ha a székelység legfeljebb százévente egyszer lépett fel erőszakosan jogainak megvédése érdekében, küzdelme az adott korszak helyzetébe illet. Most, amikor Románia is, általa meg mi, székelyek is uniós állampolgárok vagyunk, ennek megfelelően kell eljárnunk. Az SZNT csakis a demokrácia eszközeivel hajlandó Székelyföld autonómiájáért küzdeni. De legyen világos: sem a célról nem mondunk le, sem az utunkról nem térünk le. Számunkra nincs más alternatíva, csak a jog és a demokrácia.