
Fotó: Boda L. Gergely
A házasságban élők kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak, jobban tudnak a közösségért tevékenykedni, de ritkábban is válnak szét, mint azok, akik az élettársi kapcsolatot választják – állítják a Házasság hete című rendezvénysorozat szervezői, akik többek közt ezért is tekintik céljuknak, hogy népszerűsítsék a házasság intézményét, annak megújítását és megerősítését.
2014. február 07., 21:112014. február 07., 21:11
2014. február 07., 21:282014. február 07., 21:28
A Házasság hete nem ismeretlen a marosszékiek előtt sem, ugyanis idén immár harmadjára szervezik meg. A rendezvénysorozat Angliából indult el Richard és Maria Kane kezdeményezésére, akik úgy döntöttek, hogy Bálint-nap környékén minden évben egy hétig a házasság fontosságára irányítják az emberek figyelmét, arra, hogy az egészséges házasság milyen fontos, és egyben milyen előnyös is az egész társadalom számára. A Világegyház 1996 óta február második hetét a Házasság hetének nyilvánította. Romániában 2011-ben szerveztek először ehhez kapcsolódó programokat, Marosvásárhelyen pedig harmadik alkalommal fogja össze a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ a Házasság hete programjait.
A nemzet jövője és a házasság
Szénégető István katolikus lelkipásztor és családreferens hangsúlyozta: a rendezvénysorozattal is azt próbálják bizonyítani, hogy van értelme a házasságért dolgozni, és a benne élőket támogatni. „A nemzetnek annyi jövője van, ahány házasságon alapuló családja. Éppen ezért minden alkalmat és eszközt meg kell ragadni arra, hogy a fiatalok elé is követendő házaspárokat állítsunk. Idén az idős házaspárokat és a többgyermekes családokat akarjuk példának állítani” – fogalmazott Szénégető a Házasság hetéről szóló sajtótájékoztatón.
Becsky Borbála családterapeuta egyrészt a Fa-milia Családsegítő egyesület munkatársaként beszélt a rendezvénysorozatról, másrészt magánemberként is a házasságpártolókat gyarapítja, hiszen több éve él házasságban, s négy gyermek édesanyja. „Nem vagyunk tökéletesek, sem nőként, sem férfiként, de együtt valami közöset tudunk létrehozni” – fogalmazott a mentálhigiénés szakember. Hozzátette, a programok nagy része is a jegyességről, a párkapcsolatokról, a gyerekről, az örömről, s az ünnepről szól majd.
A házasság mint jó döntés
Marosszentgyörgy polgármestere, Sófalvi Szabolcs is tevékeny szervezője a Házasság hetének, többek közt azért, mert boldog házasember immár 13 éve, másrészt polgármesterként maga is végez esketéseket. „Életem legjobb döntése volt, hogy megnősültem, s az is, hogy úgy határoztam: hármasban éljük ezt a házasságot: a feleségem, én és Isten” – mondta saját magáról Sófalvi, aki szerint a fiatalok egyre nehezebben vállalnak felelősséget, s ezzel együtt házasságra is nehezen adják a fejüket. Pedig az elöljáró szerint a statisztikai adatok is alátámasztják: a házasságban élő párok esetében jóval kevesebb a különválás, mint azok esetében, akik csak eléldegélnek egymás mellett. „Polgármesterként is hiszem, hogy a házasságok tartópillérei egy közösségnek. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy biztassuk a fiatalokat arra, hogy merjenek házasságban élni” – mutatott rá Marosszentgyörgy polgármestere.
Egy teljes hét
A február 9. és 16. között zajló eseménysorozat vasárnap imával kezdődik, és azzal is fejeződik be a következő vasárnap. Mindkét alkalommal ökumenikus istentisztelet keretében imádkoznak a házasságért, a családokért. De szerepel a programban több beszélgetés, előadás, meghitt együttlét is. Kádár Annamária a párkapcsolatról „mesél”, Szénégető István arra hívja a párokat, hogy adjanak öt percet a házasságuknak, szó esik arról is, hogy mi történik, ha szenvedélybetegség üti fel a fejét a házasságban. A romantikus szerelem mítoszáról Becsky Borbála beszél, de a kamasz gyerekekről is szó esik – hogy csak néhány érdekességet emeljünk ki a kínálatból. A részletes programot a www.csalad.ro oldalon olvashatják az érdeklődők.
Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.
Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
szóljon hozzá!