Fotó: Boda L. Gergely
Marosvásárhely és Maros megye vezetősége, a két önkormányzat közösen kell tervezzen és dolgozzon – hangoztatta nemrég újra Dorin Florea marosvásárhelyi városvezető, aki reméli, hogy az új megyei tanácselnök jó partner lesz a közös munkában.
2016. október 26., 22:382016. október 26., 22:38
Legutóbbi sajtótájékoztatóján Dorin Florea többek között arról beszélt, hogy továbbra is fontosnak tartja, hogy a város és a megye vezetősége közösen gondolkodjon, pályázzon és cselekedjen, s ennek érdekében felvette a kapcsolatot Péter Ferenc tanácselnökkel. „Van pár olyan tervünk, amelyet csakis a megyével közösen tudunk megvalósítani, s közösen tudunk uniós pályázati pénzeket lehívni. Ilyen például a nagykórház körül levő parkolóhiány megoldása vagy a Szászrégen és Marosvásárhely közötti négysávos út megépítése. Tudomásunk szerint naponta 1800-an ingáznak Szászrégenből és környékéről Marosvásárhelyre, így, többek között ezért is indokolt lenne egy gyorsforgalmi út kialakítása a két település között” – hangoztatta a városvezető.
Florea kifejtette azt is, hogy már beszélt a közös tervezés és munka fontosságáról Péter Ferenccel, és úgy tűnt, hogy a tanácselnök nyitott az együttműködésre, de konkrét találkozóra, pontos megbeszélésre még nem került sor. Marosvásárhely polgármestere szerint a parlamenti választások után lesz időszerű ez a találkozó, s nem tartotta kizártnak, hogy újra közös tanácsülést is tart a városi és megyei önkormányzati testület.
A témával kapcsolatban felkerestük Maros Megye Tanácásnak sajtóirodáját. Lukács Katalin sajtóreferens kérésünkre ismertette Péter Ferenc megyei tanácselnök álláspontját, aki ugyan nem ismeri a város konkrét terveit, így érdemben nem tudja értékelni, kommentálni azokat, de „minden olyan projektet támogat, ami Marosvásárhely és a megye érdekeit szolgálja”.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.
szóljon hozzá!