Fotó: Barabás Ákos
Ismét a marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban vizsgálódik a miniszterelnök ellenőrző testülete.
2016. május 31., 15:572016. május 31., 15:57
Az egészségügyi minisztérium múlt hét végén hozta nyilvánosságra honlapján a kórházak által fertőtlenítőszerek beszerzésére kötött, 2015-ben érvényben levő szerződéseket. Ezeken feltüntették a vásárlás procedúráját, a győztes cégek nevét, a szerződő kórházat és az értéket is. Ebből kiderült, hogy a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház nemcsak a tisztítószer-hígítási botrány középpontjában álló Hexi Pharmával kötött magas értékű egyezséget, hanem egy másik cégtől is vásárolt biocideket.
Ezért a héten Marosvásárhelyen tartózkodik a miniszterelnök ellenőrző testülete, és három szerződést vizsgálnak át, amelyeket 2015 végén, nem mellékesen mindannyit december 2-án kötöttek, és amelyek értéke rekordot jelentő 15 millió lej (3,33 millió euró). A jegyzékből kiderül, hogy ezzel szemben a főváros legnagyobb sürgősségi központja, a Floreasca kórház tavaly egész évben 120 ezer lejre, mintegy 27 ezer euróra vásárolt fertőtlenítőszereket, a bukaresti Egyetemi kórház pedig 73 ezer lejre, megközelítőleg 16 ezer euróra. A vásárhelyi egészségügyi intézmény a legnagyobb összegre, több mint 10 millió lejre (2,22 millió euró) az Al Carina Kft.-vel szerződött, majdnem 4,5 millió lejre (1 millió euró) a Hexi Pharmával és több mint 1 millió lejre (222 ezer euró) a General Medical Active Kft-vel. A kórház menedzsere, Claudiu Puiac szerint a szaktárca honlapján a szerződések legmagasabb becsült értéke szerepel, a gyakorlatban mindeddig ennek csupán a 10 százalékát fizették ki.
A minisztérium nyilvánosságra hozta ugyanakkor annak a tizenkét fertőtlenítőszer-gyártónak is a jegyzékét, amelyeknek tavaly 27 millió lej (6 millió euró) értékben élő szerződéseik voltak az ország kórházaival (a mindenre kiterjedő kórházi szerződések értéke tavaly majdnem 52 millió euró volt). Ezt a toplistát az Al Carina cég vezeti, amelynek 2015-ben több mint 10 millió lejre voltak szerződései (a marosvásárhelyi sürgősségi kórház mellett a Grigore Alexandrescu sürgősségi kórházzal július 28-án 11 712 lej értékben és a bukaresti 2-es általános kórházzal január 7-én 576 lej értékben), második a Hexi Pharma 8 millió lejjel, harmadik pedig a Remix Com vállalat több mint 4 millió lejjel.
A ploiești-i Al Carina cégről kiderült, hogy az iratokban szereplő címen nincs vállalat, csak egy lakóház, az állítólagos működési helyszín pedig egy mezei raktár. A tulajdonosa, Dan Cruceanu a News.ronak úgy nyilatkozott, hogy az 1993-ban alapított cég termékei azért ilyen drágák, mert Németországból importálja, ahol le is ellenőrzik a szereket. Elmondta, hogy a nyílt online közbeszerzési rendszerben (SEAP) elnyert, három évre szóló 10 millió lejes szerződésből tavaly decemberben 144 ezer lejes megrendelésre szállított terméket. Hozzátette, a botrány kirobbanásáig a Hexi Pharma a kórházi tisztítószerek piacának mintegy 80 százalékát birtokolta, a maradék 20 százalékon négy-öt cég osztozik.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
szóljon hozzá!