Fotó: Mihály Csaba
A Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság már 2014-ben értesítette az egészségügyi minisztériumot, hogy valami nincs rendben a Hexi Pharma egyik termékével.
2016. május 30., 19:422016. május 30., 19:42
A kórházi fertőtlenítőszer-hígítási ügy középpontjában álló Hexi Pharma cég által gyártott és forgalmazott Polyiodine szerrel kapcsolatban már két évvel ezelőtt felhívta a figyelmet az egészségügyi hatóság, hogy nem egyeznek a forgalmazási jóváhagyás és a címke adatai.
A Maros megyei közegészségügy vezetője, Adrian Mureşan elmondta, hogy a 2014. október 1–24. között a kórházakban végzett ellenőrzés során a felügyelők eltérést találtak az értékek között, de nem minden sorozat esetében, ugyanis „vannak készletek és készletek”. Megjegyezte, hogy a kivizsgálás során leellenőrizték a felhasználó által elvégzett legutolsó mikrobiológiai analízis jegyzőkönyvét is, amelynek eredményei egyeztek. Továbbá a Thorr nevű termék esetében nem tettek jelentést. A hiányos címkézésről értesítették az egészségügyi minisztériumot és az állami egészségügyi felügyelőséget.
Adrian Mureşan szerint a Hexi Pharmától származó fertőtlenítőszereken elvégzett kontrollok során a megye nyolc kórháza közül csak a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban találtak három esetben rendellenességet.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
szóljon hozzá!