Fényképkiállítás az örmény genocídium emlékére

Örmény múlt és jelen címmel állított össze fényképkiállítást Ábrám Zoltán. Az Örményországban készült felvételek a száz évvel ezelőtti népirtásnak állítanak emléket, miközben bemutatják a nemrég függetlenedő ország múltját és jelenét, értékeit és ellentmondásait.

Bakó Zoltán

2015. április 03., 15:422015. április 03., 15:42

A kiállítás megnyitójára az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet (EMKE) és a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület (MÖMKE) szervezésében április 12-én 12 órakor kerül sor Marosvásárhelyen a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termében.

Száz éve, 1915. április 24-én Konstantinápolyban örmény közéleti és szellemi vezetők, közösségi képviselők letartóztatásával vette kezdetét a törökországi örmény közösség tragédiája, a lakosság elhurcolása és legyilkolása, amely mintegy másfél millió áldozatot követelt. Szomorú, hogy az elkövetők leszármazottai ma sem ismerik be a népirtás tettét, miközben a térség az itt levő államok közötti szembenállás és ellenségeskedés helyszíne.

Franz Werfel: A Musza Dag negyven napja című regénye a kisebbségi sorsban élők, így az erdélyi magyarság „kötelező” házi olvasmányává vált, mondanivalója ma is időszerű. Azt üzeni, hogy minden népnek, közösségnek kötelessége megemlékezni ősei áldozatairól és szenvedéseiről. És ez vonatkozik az Erdélyben hazára talált magyar-örményekre, örmény gyökerűekre is. A fényképek által a kegyeleti helyszínek közelebb kerülnek hozzánk, miközben az egész fotókiállítás az idegen nagyhatalmak ütközőpontjában őrlődő és nemesedő keresztény örmény léleknek és a szocialista sorsból közel negyedszázada önállósodó fiatal örmény népnek állít emléket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.

Medvét fogtak be Segesváron
Medvét fogtak be Segesváron
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.

Koronkán dupla tétje van a választásnak
Koronkán dupla tétje van a választásnak
2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

2025. május 04., vasárnap

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján

Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján
2025. május 04., vasárnap

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi

Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi
2025. május 02., péntek

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek

Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek
2025. május 02., péntek

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben

Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben
2025. május 01., csütörtök

Kockás pléd és miccs helyett repjegy és wellness-központ majálisra

Az egykor zászlókkal menetelő május elsejei tömeget a rendszerváltás után felváltották a fűbe terített kockás plédek, közös miccsezések, amolyan családias tavaszi ünneppé vált. Aztán ez is kezd kikopni, ma új tartalommal ruházzák fel a munka ünnepét.

Kockás pléd és miccs helyett repjegy és wellness-központ majálisra
2025. április 30., szerda

Hétvégén is kibocsátják a személyi igazolványokat Marosvásárhelyen

Személyazonossági igazolványok kibocsátása miatt hétvégén nyitva tart a marosvásárhelyi lakossági nyilvántartó hivatal – olvasható a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Hétvégén is kibocsátják a személyi igazolványokat Marosvásárhelyen
2025. április 29., kedd

Tűz ütött ki egy szászrégeni raktárhelyiségben, Ro-Alertben figyelmeztettek a sűrű füstre – frissítve

Kigyulladt Szászrégenben egy elektromos háztartási készülékeket raktározó csarnok, a hatóságok RO-ALERT figyelmeztetést küldtek a város lakóinak a sűrű füst miatt – tájékoztatott kedden a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz ütött ki egy szászrégeni raktárhelyiségben, Ro-Alertben figyelmeztettek a sűrű füstre – frissítve
2025. április 29., kedd

Civil ruhás néptáncosok lepték el a Színház teret

Noha a mikrofonok és a hangosítópult elárulta, hogy nem csak beszélgetni jöttek ki a térre a néptáncosok és népzenészek, a Maros Művészegyüttesnek így is sikerült két villámcsődülettel meglepnie a járókelőket a tánc világnapján.

Civil ruhás néptáncosok lepték el a Színház teret