Felújították a búzásbesenyői orgonát

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A búzásbesenyői református templomban gyűltek össze vasárnap a helybéli reformátusok és római katolikusok, hogy megünnepeljék az 1800-as évekből származó orgona felújítását. Közösen ünnepeltek, hiszen közösen járultak hozzá az értékes hangszer „újjáélesztéséhez”.

Simon Virág

2015. szeptember 28., 18:012015. szeptember 28., 18:01

2015. szeptember 28., 18:012015. szeptember 28., 18:01

2013-ban új orgonát vásároltak és szereltek fel a búzásbesenyői római katolikus templomba. Akkor is közösen ünnepelt a falu, hiszen mindannyian örvendtek, hogy új hangszer szólalt meg Isten házában. Már akkor felmerült a lehetősége annak, hogy adományokból újítsák fel a református templom régi sípos orgonáját is. Az elképzelést és tervet tett követte.

Vasárnap az ünnepi istentiszteleten Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese az orgona sípjaihoz hasonlította a gyülekezeti tagokat. Ahogy a kis és nagy sípoknak helyük és feladatuk van a hangok megszólaltatásában, úgy az egyháztagoknak is együtt kell dolgozniuk, közösségként. „Isten kottájában az áll, hogy egymást szeressétek, és békességben éljetek” – hangsúlyozta az igehirdető.
Simon Levente helyi lelkipásztor az éneklés és a zene fontosságát hangsúlyozta köszöntő beszédében, kiemelve: a hangszer önmagában értéktelen, ha nincs, aki megszólaltassa, ha nincs, aki zenéjét hallgassa, vele együtt énekeljen. Majd pár kivetített képen ismerhették meg a jelenlevők az orgonajavítás folyamatát. Pünkösti Apor orgonakészítő mester elmondta: 2015 májusában szerelték szét az orgonát, amelyből hiányzott pár régi fasíp, de a meglévő is annyira szúette volt, hogy újat kellett készíteni helyette.

Fényképeken bemutatta a szélládát, amelyet az orgona lelkének is neveznek, a fújtatót, amely főjavításra szorult, s amelyet ezután egy motor hajt, de szükség esetén lábbal is működésbe lehet hozni. 1856-ban került be a templomba az orgona, azonban Pünkösti Apor szerint korábban építették. 1905-ben és 1928-ban javították, ezekről írásos dokumentumokat találtak az orgona belsejében. „Csodával határos módon megvoltak az eredeti nagy sípok, pedig 1916-ban a magyar hadsereg minden templomból elvitte a nagyharangot és az ónból készült fő orgonasípokat, mert ezekből készítették az ágyúgolyókat. Itt megmaradtak, most is azok szólalnak meg” – mesélte az orgonajavító, aki egy fa sípot adott át Ternei Alíz helybéli kislánynak, aki zsebpénzét ajánlotta fel az orgona javítására.

A helyi Gaudate kórus és a gyermekekből álló gitáregyüttes előadása után oklevelet és emlékplakettet vehettek át a hollandiai testvérgyülekezet tagja és az adományozók. Simon Levente lelkipásztor azt is elmondta, hogy 4400 euróba került az orgona felújítása. Külön köszönetet mondott a római katolikusoknak és az ortodoxoknak, akik hozzájárultak a szükséges összeg előteremtéséhez. Simon István polgármester rövid beszédében a közös tervezés és munka, az együttműködés fontosságát hangsúlyozta. Kiemelte, büszke arra, hogy Búzásbesenyőben ilyen jó közösség van.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés