Felújítási munkálatok a tanulás rovására?

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Elmaradnak a tanórák, ráadásul néhány érettségi tantárgy is kiesett az órarendből – írják a marosvásárhelyi Szász Albert Sportlíceum diákjainak szülei a szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelükben. Utána néztünk, mi okozhatta felháborodásukat, és hogyan látja a felvetett problémát a tanintézmény igazgatója, Csíki Zsolt.

Hajnal Csilla (R)

2012. október 29., 16:222012. október 29., 16:22

„A gyerekeink a marosvásárhelyi sportlíceumba járnak, ahol az év elejétől felújítások zajlanak, így a gyerekeket áttették egy másik helyiségbe, ahová az építészeti líceumos diákok is járnak. Így történt, hogy az órarend lerövidült, és ami minket megijesztett, az volt, hogy kiesett az órarendből egy csomó tantárgy, még érettségi tantárgyak is. Azon kívül, egy csomó óra nincs megtartva, senki sem tudja, mikor kell menni, és mikor jönnek ki óráról a gyerekek. Ez nekik megfelel, de mi, szülők nyugtalanok vagyunk, mert itt az érettségi vizsga, és a gyerekeknek nem tartják meg az órákat” – fogalmazták meg panaszukat a líceum diákjainak szülei.

12 osztálynyi tanuló 6 osztályteremben

Utánajártunk, mi lehet az oka a szülők felháborodásának, illetve annak, hogy tényleg elmaradnak-e a tanórák a líceumban. Valóban felújítási munkálatok zajlanak a marosvásárhelyi Szász Albert Sportlíceum épületében: kicserélik a fűtőtesteket, amelyek az utóbbi években szinte teljesen tönkrementek, emiatt a diákok sokszor nagykabátban üldögéltek télen az órákon – mondta portálunknak Csíki Zsolt, az iskola igazgatója. „Négy héttel ezelőtt fogtak neki a munkálatoknak, ez engem is felháborít, hogy most láttak hozzá, és nem a nyáron intézték ezt el, de ez a polgármesteri hivatal felelőssége. Ezért amíg a munkálatok zajlanak kénytelenek voltunk tizenkét osztálynyi tanulót hat osztályterembe zsúfolni, őket az építészeti líceum termeiben helyeztük el” – magyarázta az igazgató.

Jövő héttől a régi kerékvágásban?

Reggel nyolctól tizenegy óráig a kilencedikeseknek és tizedikeseknek tartanak órákat, tizenegy órától pedig a tizenegyedikesek és tizenkettedikesek járnak be órára. „A zene-, az informatika labor-, illetve a rajzórákat szűkítettük le, az érettségi tantárgyakhoz azonban egyáltalán nem nyúltunk, azokat továbbra is ugyanúgy megtartják a nagyobbaknak” – fejtette ki az intézményvezető.

A szülők ugyanakkor azt is szóvá teszik levelükben, hogy az edzések sincsenek rendesen megtartva, és attól tartanak, gyerekeik így nem tudnak felkészülni az érettségire. Csíki Zsolt igazgató szerint azonban az órarendben szereplő napi két sportóra nem marad el a tizenegyedik és tizenkettedik osztályokban, azokat mindig rendesen megtartják. „A munkálatok jó ritmusban haladnak, ezen a héten be is fejezik a felújításokat, azaz jövő héttől már bekapcsolhatják a fűtést, és a diákok visszakerülhetnek a régi osztálytermeikbe” – ígérte meg Csíki Zsolt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 30., vasárnap

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések

Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés